Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 12. §. A prédikáczió

gyűjteménye stb., mind használt források voltak, a melyekből a prédikátorok kéznélfekvő anyagot meríthettek. Ilyen felhasználható anyagokat őriznek a Winkler, Sándor, Ehrenfeld,

1 Simor, Cornides, Teleky, Virginia, Lobkevitz és Domonkos kódexek. Különösen pedig a Példák könyve (80 példa) és a Debreczenikódex nyújt gazdag anyagot a prédikáczió írásához. Feninaradt emlékeink azt mutatják, hogy ezt az anyagot nem is hagyták kihasználatlanul. A prédikáczió szerkezete győz meg bennünket erről leghamarább. Bár az eszményi prédikácziótól nagyon távol áll, de specziális alakja miatt nagyon is megérdemli figyelmünket, Vegyük csak az alább közölt Szent Gergely életéről szólót, a mely valóságos típusa a középkori egyházi beszédnek. Tárgyát az ünnep adja. Neki Gergely életéről kell szólani. Keresi azért, hogy mi volna ennek az életnek kulcsa? Megtalálja egy kis erőszakolással és Dániel II. részével felnyittatja. Ez a bölcsesség. De hát mi is ez valósággal? Mi a bizony bölcsesség? Ezt már ő maga nem meri megmondani. A szentírásból sem tudja felkeresni. Megy tehát a szent doktorokhoz és a kérdést skolasztikus bonczkés alá véve, feleltet és magyaráztat velük. Kétség nélkül ád valami méltóságot a beszédnek ez a tekintélyekre való hivatkozás, a száraz feszegetés ellenére is. Meghatározásai szépek és bár röviden is, de mindig indokoltak. Az egész első rész, a maga csonkithatatlan tömörségével és szigorúan szabályos beosztásával valósággal például szolgálhat. Nem így a második. Ebben a rend már szétmorzsolódik. A szinte kínálkozó alkalmat, hogy a bölcsesség drágalátos voltáról, a hallgatókhoz közelebb jőve, ad personam szóljon, egészen elejti és az előbbi okos fejtegetéseit itt már a skolasztikus stílus rikító színeivel váltja fel, a mikor a bölcsesség és a szeretet összehasonlítására megint a doktoroktól szerez aprólékosságig menő érveléseket. A harmadik rész a beszédnek tulajdonképpeni praktikus oldala. Terjedelmére nézve több, mint az első kettő egyiitt1 Az Ehrenfeld-kódex, mely a XV. század eleiről való, többször emlékezik a prédikátorokról.