Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 7. §. A mise

9. A credo. Ez nagy ünnepeken és vasárnapokon most is megvan ; átmenetet képez az áldozathoz, a hitnek az apostoli hitformában való meg-megnyilatkozása által. I imádság (kézmosás). 10. Az offertorium | secret

a Kezdetben csendes imádsággal kezdődött, a mi alatt a hívek átadták adományaikat. A negyedik században néhány versiculust énekeltek a bibliából addig, a meddig az adományok átvétele tartott. Mivel ezek a pap kezét tisztátalanná tehették, ezért jött utána szokásba a kézmosás. Az egybegyűlt adományok fölött mondotta a pap a csendes imát, a secretát, ez rendesen annyi imádságból állott, a mennyiből a kollekta. I hálaadás. 11. A praefatio ( sanctu

s A mise főrészét, a canont megelőzőleg a praefatio mintegy bevezetésül szolgál. Első része kifejezi azt, hogy Jézus által van minden áldás, második része pedig az angyalok énekét „szent, szent, szent" stb. foglalja magában. Most következik a mise főrésze, a canon. imádság a küzdő egyházért, consecratio = átváltozás. 12. A canon elevatio = felmutatás, megemlékezés a holtakról, az áldozó bűnösökről. Az első imádságot a pap csendben mondja. A consecratio a szereztetési igék elmondásából áll. Az elevatiónál a már átváltozott áldozati ostya és bor emeltetik fel. Mivel a miseáldozat az élőknek és holtaknak is engesztelő áldozata, itt megemlékeznek a halottakról, azután pedig újból az áldozatban résztvevő bűnösök számára kérnek megszentelést és áldást. Pater noster. kenyértörés. Agnus Dei (háromszor). Domine non sum dignus (háromszor), communio. üdvözlés, postcommunio. 13. A communio