Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)
II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - I. szakasz: A protestáns egyházak szertartásai - 40. §. Az úrvacsora
A protestánsok kettéválása e szertartásban volt leg'elsőbben érezhető. Kálvin és Zwingli értelméhez ragaszkodók a gyónást egyesítették az úrvacsora kiszolgáltatásával. Luther követői azonban kölön agendát nyújtottak mind a kettő számára. A keresztúri agenda azonban már náluk is összefoglalta e két eljárást egy liturgiái rend alá, Tárgyalásunkban külön fogjuk közölni : 1. a gvónásra vonatkozó zsinati határozatokat, 2. az elkülönített gyónás módját, 3. az Űrvacsorára tartozó intézkedéseket, 4. az Úrvacsora kiszolgáltatását, 5. végül pedig az agendás könyveken kívül maradt idevonatkozó emlékek közöltetnek. 1. A gyónásra vonatkozó zsinati intézkedések. Mi háromféle bűnvallást állítunk, mondja az első erdődi zsinat IX. czikke. úgymint 1. istenit, 2. atyafiságost és 3. fülbevallást. Egyébiránt az Isten és Atyafiak előttit mondjuk isteni jogúnak, a fülbevallást pedig nem. Bárha pedig nem kívánjuk is a fülbegyónásnál a bűnök elsorolását, részint a lehetetlenség, részint a lelkiismeret nyűgözése miatt, mindazonáltal megtartandónak tartjuk azt az egyházban hármas hasznáért: 1. a tudomány, 2. a vigasz és 3. a felmentésért, s a nélkül senkit sem bocsátunk az Űrvacsorához. Az 1552-ben tartott beregszászi zsinat már tovább ment, elvetette a fülbegyónást és megállapította a nyilvános bűnvallást. Az óvári zsinat 1554-ben újra visszaállítja, A magán-feloldozást, miként eddig is fentartották a kegyes egyházszolgák, úgy jövőre is fenn kell tartani, hogy a bűnök megismerése miatt megrémült lelkekről gondoskodva legyen és a botránkozások eltávolíttassanak (3. p.). A második erdődi zsinat már bővebb magyarázatát adja le egy évvel későbben a magánbűn vallás megtartásának IV. és V. czikkében. A szent vendégséghez senkit sem kell addig bocsátani, míg a lelkipásztor, avagy dékántól (lelkészsegéd) nyilvánosan,.