Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - I. szakasz: A protestáns egyházak szertartásai - 39. §. A keresztség

Bornemisza Péter így adja a szertartást : Mentül előbb könyörögjünk az Úr Istennek. 1. Miatyánk. 2. Örök Mindenható. 3. Tanúság. 1. Mi legyen a keresztyéni mosogatás? 2. Mire való legyen? 3. E gyermeknek is miért kell megmosogattatni ? 4. Kérdések az apostoli hitformából és a Credo egészben egyszerre,- vagy pedig részekben való elmondása a keresztszülők által. 5. A lelkipásztor elmondja a szereztetéési igéket és utána megmossa a gyermeket, a ki ha egészséges, e mosogatás az egész testére kiterjed. Beteg gyermeknek csak a fejét mosták meg. Egyéb idevonatkozó igék is mondatnak. 6. Imádság. Rövid, egészen alkalomszerű, minden felesleges elem kizárásával. 7. Áldás. Ennek van rövidebb és bővebb alakja. Elmaradhat a 1-ső ós 2-ik pont az egyik minta szerint. Bővülhet a 4-ik és 5-ik pont között egy hosszabb imádsággal. Vagy ha a felek azt kívánják, itt egy hosszabb prédikáczióval is. Hogy a keresztség kiszolgáltatása körül mily nagy szabadságot enged Bornemisza, az e változatokból könnyen kitetszik. Azonban ugyancsak az ő megjegyzéseiből azt is megláthatjuk, hogy a szülők kívánsága, a vendégek, a tanításra való alkalom igen sokszor csábíthatta a prédikátorokat arra, hogy e szertartásnál a beszéddel túlságba menjenek. így szól a keresztelési agenda mellé csatolt jegyzetében : „Nem a sok szóba, sem a sok pepecselésbe áll a keresztyéni mosogatás. A mint az Úr is igen rövideden szerzette. Azonképpen a Miatyánkot igen rövideden tanította, kibe minden kérések megvannak, kit elég mélyen ért az Isten, lia mi nem értünk is oly mélyen. Csakhogy mindazáltal mi is értelmesen lelkiindulattal mondjuk. Azért úgy mint a gyermekért a sok szó nem szükség a keresztyéni mosogatásban is, ki abban semmit nem hall, hanem az Istennek lelke cselekszik ő benne.