Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 21. §. Liturgiai külsőségek

mindjárt ilyen alakjában lett ismeretes. Nagyságát a szokás és az egyházi törvény állapította meg. Alapítványképpen is adható volt a misedí j. Misekönyvek. A misekönyvek régebben, különösen a XI—XV. század végéig, legnagyobb részben csak az egyes részleteket tartalmazták, így volt külön antifonarium lectionarium stb., a melyeket később, a XVI. század elején kezdtek egyesíteni és teljes missalenak nevezni. E részleges misekönyvek, bár mindegyiknek a Gergely-féle liturgia képezte alapját, egymástól több dologban különböztek. Már a bázeli zsinat foglalkozott egységesítésükkel, de ezt keresztülvinni még a tridenti zsinatnak sem sikerült, hanem 25. ülésében a breviárium és a rituálé kibocsátásával együtt a pápára bízták. A misekönyvek másolataiban, a kezdőbetűk és egyes díszítések rajzaiban találjuk meg a korszak festészeti emlékeit. Különösen Mátyás király korában emelkednek ez emlékek művészi színvonalra, a mikor művelésük nálunk legjobban virágzott. A liturgiái idő. Az istentisztelet rendesen csak vasárnapon tartatott, még pedig a délelőtti órákban. Erre vonatkozólag a helyi viszonyokat kellett tekintetbe venni. István korában be kellett várni, a míg a tíz falu népe egybe sereglett a vasárnapi ünnepszentelésre. Később a templomok szaporodásával az istentisztelet ideje korábbi órákra tétetett. A hórák közül az esti vecsernye tartatott meg a hívek számára. A papok is csak a vasárnapi misére köteleztettek. A köznapi órák és litániák nagyobb figyelemben és látogatásban nem igen részesültek.