Margócsy József: Az evangyelmi keresztyén-vallás főbb vonásokban s egyház-történelmi keretben. Konfirmandusok tankönyve. 2. kiad. Losonc 1904.

4 A zsidó vallás. A zsidó vallás a legelső, mely kezdettől fogva egy Istenről tanított. Az Istent azonban rettenetes zsarnoknak mondja, ki igazságosan áld, de kegyelmet nem ismerve, szigorúan büntet; az apák vétkeit a fiakban harmad- és negyedíziglen. Ezen szigorát csak áldozatok által lehet sze­lídíteni. Különben szertartások által tisztelendő. Neve: Jehova, Elohim, Adonai, Zebaoth. Istentől való félelem miatt teszik a jót s mert Isten választott népének tartják magukat, a más vallások híveit goj-nak nevezik. Erkölcsi elvük: szemet szemért, fogat fogért. A túlvilági élet felől biztos hitük van ; de az -Ábrahám kebelé -ről szóló képzeletük mutatja, hogy érzékileg ábrázolják azt. (Farizeusok, sadduceusok, essenusok; orthodox, statusquo, neolog.) A zsidó vallás az ó-testamentomben (Thorach) és a tal­mudban (vagyis az ó-testamentomnak rabbik által irt ma­gyarázó könyvében) foglaltatik. Az ó-testamentomi könyvek kétfélék : kanonikus (szabályozó) és apokrifus (rejtett) könyvek. A kanonikus könyvek : 1. történetiek, s ezek a következők: Mózes 5 könyve, Josue, Birák, Rúth könyvei, Sámuel 2, Királyok 2, Krónikák 2 könyve, Ezdrás, Nehemiás és Eszter könyvei. 2. oktató könyvek : Jób, Soltárok, Példabeszédek, Prédi­kátor könyve s az Énekek éneke. 3. jós könyvek : nagy próféták u. in. Esaiás, Jeremiás, Jeremiás siralmai, Ezékiel, Dániel könyvei és a kis prófétáké: Hozeás, Joel, Amos, Abdias Jónás, Mikeás, Nahum, Habakuk, Sofonias, Aggeus, Zakarias és Malakias. A történeti könyvek szólnak a világ teremtéséről, a zsidó nép történetéről, kezdve az első emberpár Ádám és Éva életével, a kiket Isten Édenkertbe helyezett volt, a melyben a természet minden javaival gondtalanul élhettek, csupán egytől tiltotta va!a el, attól, hogy a kert közepén álló fának gyümölcséből ne egyenek, mert úgymond, a mely napon abból esztek, halálnak halálával haltok meg. Azonban a kigyó csábításai folytán Éva kíváncsivá lőn a tiltott gyümölcs evésére s rá­beszélte Ádámot, hogy a fának gyümölcsét megízleljék. Erre csakhamar megjelent Isten, ki elől elrejtőzének. De hasztalan ! Isten mind őket,

Next

/
Thumbnails
Contents