Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

57 bizonytalan szerző által sajtó alá bocsáttatott, mely röpirat merőben tele van lázitásokkal, ingerlésekkel, izgatásokkal, és a legrútabb szitkokkal, Ő Felsége tekintélye, a római katholikus hit és ő Felsége minden hívei ellen, kik abban nyúzóknak, filiszteusoknak, telhetetlen oroszlánoknak, bálványimádóknak, hitszegőknek, istenteleneknek, lelkek zsarnokainak, hitetlen sasoknak neveztetnek, záradékul arra buzdítván minden protestánst, hogy az összes római katholikusokat töröljék el a föld színéről! Részint a tanúk kihallgatása, részint a téritvény alá­írási kísérletek közben lefolyt egy hónap, mely idő alatt a téritvények aláírására vonatkozó sürgetéseknek, Ígére­teknek, fenyegetéseknek, zaklatásoknak mintegy 20-an áldozatéi estek ; erőtlenek lévén a hitben, aláírták a tér­vényeket 1674. márczius 13-án, tehát egy héttel a tör­vényszék előtt megjelenésök után, .akkor, midőn még a halálos ítélet sem volt a törvényszék által meghozva. Önként eszünkbe jutnak itt ezeknek s a később eltánto- rodottaknak sorsára tekintve, Révész Imre eme szavai: „Ha a Teremtő bármi körülmények közt azon kemény próbára vetne bennünket, hogy vagy meg kellene halnunk, vagy az igazságot megtagadnunk s az ártatlanságot elgá­zolnunk : százszor inkább áldozzuk fel a földi életet, mintsem az igazságot csak egyetlenegy perezre is meg­tagadjuk, vagy az ártatlanságot elgázoljuk. Ez a valódi, ez a tiszta, ez a krisztusi elv. Halhatatlanság várakozik reánk; micsoda már ennek véghetetlenségéhez képest a nyomoréit test és ennek élete ? Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, hanem azoktól féljetek, kik a lelket vetik gyehennára!“ — Majd elérkezett ápril 4-ike, az ítélet kihirdetésének napja. Reggeli 8 órára az érsek udva­rába hivattak a megidézettek; itt előlegesen ismét intettek a téritvények aláírására, de siker nélkül; maga az érsek is kiment hozzájok és igy beszélt: imé jelen van az idő, hogy az ítéletet meghallgassátok ; atyai intéseimnek enge-

Next

/
Thumbnails
Contents