Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

27

HARMADIK SZAKASZ.

ELSŐ IDÉZÉS 1672. MÁJUS 13-ÁRA NAGYSZOMBATBA.

Egyháztörténészeink rendszerint hallgatnak ez idézésről s csak az 1673. és 1674. évieket sorolják elő ; holott magok az azon időben élt egyének három izbeli idézésről szólanak. Nagy elbizakodás kellett volna a törvényszéknek, — melyet vértörvényszéknek joggal nevezhetünk, mert nemcsak halálra, de a halálnál irtózatosabb gályarabságra Ítélni is joga volt, noha magát csak kinevezett rendkívüli törvényszéknek nevezte, — ahoz, hogy egy csapással tegye semmivé a másfélszázad viharai közt nőtt és erősödött protestántizmust, — annálfogva elsőben csak szűk kört vett fel munkatérül, nevezetesen magát a törvényszék székhelyét Pozsonyt. Miután itt már 1672. január hó 19-én mindkét hitvallású protestáns felekezet temploma elvétetett, megidéztette Szelepcsényi elnök a pozsonyi lelkészeket, kivülöttök még 21 nőt és 39 polgárt, a rendkívüli törvényszék elé Nagy-Szombatba, 1672. május hó 13-ik napjára, kik ott mindnyájan meg is jelentek. A vádpontok következők vdának: a protestáns nők irgalom nélkül elvertek egy római katholikus lelkészt, úgy, hogy a tetthelyről félholtan kellett elvinni. Kérdőre vonta az érsek a megidézetteket: miért építettek templomot? Vitnyédi Istvánt magukhoz fogadták, Szomolányi Benedek pozsonyi apátot és Vattai István katholikus tanácsnokot midőn azok 1672. márczius 18-án a protestánsok iskoláit el akarták foglalni, megkinozták. — A törvényszék ülései a templomok elvevését illő folytonos zaklatásokkal eltartottak junius 13-ig. A nőket kemény dorgálás után elbo-