Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

18

fogságába akarják ismét visszavinni. De nem megyen már oda Izráel, ha Isten egyszer kiszabadította, az Istennek beszéditől és a Jézus idvezitő hitétől elszakasztani igyekeznek és az ő, Isten előtt tisztátalan, emberi agytól koholt hagyományaiknak, találmányaiknak csókolgatására és hamis istenek imádására (kik veszszenek el az ég alól!), nagy akaratjok ellen is kényszerítik. A Jézus Krisztus után való hallgatástól, Ö Felségétől, való függéstől, ellenségéhez a római nagy paráznához való hódo- lásra vonják, egyszóval az okos embereket, mint az oktalan állatokat a járom- s igavonásra, büzhödt boruk, vallásuk italára, vallására, minden mennyei és földi igazság ellen hajtják és vonják. Eszedbe vehetd avagy csak ezekből igaz keresztyén Magyarság! ha nem országrontó-é? nem áruló-é? nem hazád ellensége-e? nem test-lélek vesztő gyilkos-e? nem mennyei szent igazságot üldöző-e? nem igaz ártatlanokat rontó-e a pápista minden papiszerzet? Utálod-e hát? megtartod-e hát még tovább is ez ártalmas, édes szép hazádat megemésztő sáskákat? fenebestiákat ? Óh vajha eszedbe vennéd magadat édes igaz magyar nemzetem s élni akarnál ez alkalmatossággal, melyet Isten hozzád való jóvoltából megmutatott, kezedre adott, meg kellene bizony tőlök a hazát tisztítani végképen ; úgy reménylhetnéd megmaradásodat, ezen romlásából hazádnak egyszer még felépülését, másképen nem ! Bizony, bizony soha nem! sőt bizonynyal várd általok nagyobb vesztét.“

így következett el a magyar hazára azon gyászos korszak, melyben nemcsak a polgári pártoskodás átka, hanem a felekezeti vakbuzgalom és ólt- hatlan gyűlölet mérge is rongálta, pusztította a zaklatott hazát. Valóban alig van egy-egy siralmasabb, rettenetesebb korszak hazánk történetében, mint a gyászévtized, melyben tökéletesen elenyészett a protestánsok személyes szabadsága s hasonlókká lettek az égi madárhoz. Az