Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
II FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
Élőbeszéd a ll-dik füzethez. Tiszteletes Gyülekezet! All immár az emlékoszlop, mely a magyar szabadság megpróbáltatásának legsetétebb korszakát állítja lelkünk elé, mely egyszersmind tanújele, hogy az igazság melletti kitartás diadalra vezet s a méltatlanul szenvedők könnyei a kopár mezőt feliiditő harmatcseppekké változnak át. — Áll az emlékoszlop, de hogy az áll, a századokkal daczoló hit lángjának köszönhető, s a könyvekben rejlő igéknek és eszméknek hatása az. Egy debreczeni Úrnő olvasván a múlt évben a gályarabságra száműzött lelkészek s tanítók történetét, szivében meghatva, mondhatni ihletve kérdezte tőlünk : »Van-e valahol ez országban a nagy szenvedőknek emléke ? hiszen az ő kitartó kitök nélkül aligha volna magyar protestáns Egyház! — Feleltünk: nincs! Legfelebb a szivekben! — »Legyen látható emlékük, — mondá — áldozni kész vagyok/« — Egy év alig telt el, ime kész az Emlék! A lángoló hitű Úrnő Gerenday Antal és fia Béla akadémiai szobrászokra bízta a kő megszólaltatását. Gerenday protestáns érzülettel és lelkesedéssel készité el a müvet az innen nyert útasitás szerint. Mikor a siker iránti nem kevés aggódás után, a legméltóbb helyen, Nagytemplom és Kollégium közt felemelkedett az oszlop, a kegyes Úrnő Így nyilatkozott: »Kimondhatlan az én örömöm, hálával telik el szivem a Mindenható jó Isten iránt, ki igaz református hitem e csekély jelének létesítését elérnem engedte, legyen áldott Istennek Szent Neve, a Szentlélek, mely bennem működött, midőn az eszme megfogam- zoti lelkemben. Mindnyájan tudjuk, hogy a buzgó kegyelet megtestesítője maga a megtestesült vallásos kegyelet, özvegy Hegyi Mihályné szül. Józsa Euphrosina Úrnő.
