Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
XlV nehány héttel élte tül. Ez volt tehát nagy jellemének utolsó nemes tette. — Még egyszer, április 22-én (1676) ütközetbe bocsátkozott a francziákkal, azonban hadereje gyenge volt, a sok csatában már kimerült; serege csak negyedrésznyi maradt, mint ellensége. Hajói is megromlottak. És távoli hazájától segítséget nem várhatott. Mégis ütközetbe ment. Hősiesen küzdött. A csata hevében maga osztogatta hajója fedélzetéről parancsait, e közben ágyúgolyó érte, mely jobb lábát elhordta, a balt szétroncsolta. A lövés a fedélzetről lesodorta a hajóba, miközben fejét is megsértette. De még ekkor sem vesztette el harczi kedvét és reményét, keményen parancsnokolt fekhelyéről tovább, katonáit bátorította és az ütközetet napokig fentartotta. Végre Saragossa mellett, 1676. április 29-én, a sok vérvesztés és sebláz következtében kilehelte nemes, hősi lelkét. Magyar protestánsok, kik annyi hálára vagytok lekötelezve ez igénytelenségében is igazán nagy férfiú iránt, tiszteljétek és becsüljétek meg mindenkor az ő emlékét! Nap volt ő a történelem egén, tüzforrás. a melyből fény és éltető meleg áradt ki, — sőt árad ki mindörökre ! Születésének háromszázados évfordulóját nemzeti ünneppé szentelte az utódok kegyelete s nemzetközi ünneppé magasztositotta a külföldi nagy nemzetek részvétele. Az angol, a franczia, a német, a spanyol, a dán és belga nemzet előkelő követségek által képviseltette magát, —- a magyar nemzetet senki, csupán a magyar református egyházat képviselte hivatalos megbízás nélkül Mizsák András és e sorok Írója, kik akkor utrechti theologus deákok voltunk. Mély meghatottsággal, de egyszersmind büszke örömmel vittük a magyar református egyház Egyetemes Zsinatának remek koszorúját az előkelő külföldi követ-
