Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

XII

iben mind végig csak egyszerű polgár volt, a ki vlissin- geni kicsiny szülőházában, családja körében érezte legjobban magát.

Gondolkozásmódját híven tükrözik a következő mondásai: „Magam semmit, — Isten tesz mindent ; az én életem semmi, csak hazámnak szolgáljon !“ — Isten félelmét, de hazaszeretetét is mutatják e szavak. A vallásosság és hazaszeretet egyébként is közös jellemvonása a tengerparton, részben a tengertől elhódított területen lakó hollandus népnek. Közmondásuk vallja: „De Zee leert bidden!“ — a tenger megtanít imádkozni.“ —De Ruyter életét ott élte le és ott is végezte be, a nagy tanító mester kebelén.

Az embereket mint felebarátait, igazán szerette, de a ki tisztességtelen, dologra hasznavehetetlen volt, azt megvetette.

Kisebb hibákért mindenki iránt enyhe, elnéző, maga iránt azonban szinte a kegyetlenségig szigorú volt. S ha bármiben sikert ért el, Istennek rebegett hálát. Isten az ő segítsége és kővára! Ha olvassuk Gerard Brandttól tisztán a hivatalos adatokra támaszkodó, mégis öt kötetre terjedő életrajzát, valóságos gyermeki tiszteletet érzünk az ő komoly, imádságos élete iránt. — Most említett életrajz Írója azt is feljegyzi róla, hogy minden embertársai közt az Isten igéjének hirdetőit, a papokat szerette és tisztelte legjobban. — Épen úgy, mint a mi nem régen ünnepelt nagy Bocskaynk. De a hivatásszerű életet meg is kívánta tőlük. Kicsinylésüket, bántalmazásukat nem tűrte. Leányai közül kettőt református Lelkipásztorhoz adott nőül. Az isteni-tiszteletet soha kényszerítő ok nélkül el nem mulasztotta. Az egyházban a felsőbb hivatalokat, hatalmi állásokat helyteleneknek és ártalmasoknak tartotta, valamint a felett is igen sajnálkozott, hogy a keresztyénségben különféle felekezetek