Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)

I. Magyarországi superintendentiák a XVI. században. Irta Zoványi Jenő.

majd az ő 1592. július 8-án bekövetkezett halála" után a nagynevű tudós, Enyedi György, ki 1597. november 24-én hunyt el, s végül az ennek helyébe 1597. deczember 14-én lépett Várfalvi Kósa János, a ki az évszázadot csak három nappal élte túl, — szerencsésebb körülmények, kedvezőbb viszonyok között egyházának felvirágoztatására lett volna képes mindenik. Nagyfontosságú változáson ment keresztül a mozgal­mas hetvenes években az ezen évtized elején újra szer­vezett magyar superintendentia is. 1577. elején ugyanis a lutheránus Alesius elhunyta miatt püspököt kellett válasz­tania. Úgy látszik, hogy a lefolyt hat év alatt megszapo­rodhatott a reformátusok száma, mert most már református lelkészt ültettek az egyesült protestáns superintendentia püspöki székébe. Meglehet egyébiránt, hogy ez alkalommal egyedül a méltányosság és viszonosság követelésének kívántak eleget tenni. Az új püspök a dévai pap, Tordai Sándor András lett, kinek a tordai országgyűlés még ez év októberében arra is felhatalmazást adott, hogy „a másféle valláson való papokat hortando, monendo, docendo" a maga véleményére vonhassa, míg ellenben Dávidra ismételten kimondotta, hogy a más vallásúak felett semmi hatalmat nem gyakorolhat. Ez arra mutat, hogy amikor Alesius ismételten püspöke volt a magyar lutheránus és velők egyesült református egyházaknak, Dávid régi jogánál fogva még akkor is a maga superintendentiájához tartozóknak tekintette azokat, ha talán nem is valamennyit, de egy részöket. Tordai Sándor Andrásnak két év múlva, 1579-ben történt halála­kor a reformátusoknak már feltétlenül többségben kellett lenniök a magyar lutheránusok felett, mivel ettől kezdve állandóan reformátust választottak püspökké, és. pedig ennek a századnak hátralevő részében a következőket: 1580-ban Göcsi Máté, marosvásárhelyi lelkészt, ki 1585-ig viselte hivatalát, — 1585-ben Toronyai Máté, gyalui, majd nagy­enyedi lelkészt, — s ennek elhunyta évében, 1599-ben Ungvári János, gyulafehérvári lelkészt, ki a következő

Next

/
Thumbnails
Contents