Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)

IV. Id. Wesselényi Miklós báró küzdelme és szenvedése vallásáért. Irta Földváry László.

fejükre zúdított kemény ítélet és sok baj alól fölszabadul­janak: tekintélyes és befolyásos ellenfeleik már eredményt is vívtak ki, mert az erdélyi udvari kanczelláriának 1781. márczius 21-én tartott ülésében Székely Dávid consiliárus, tehát egyike azoknak, kikre Wesselényi támaszkodhatni vélt, a reversalisnak ügyét újra szóba hozta; kinek elő­terjesztésére az erdélyi Guberniumnak meghagyatott, hogy az 1780. nov. 16-án kelt ítéletnek miként lett végrehaj­tásáról körülményes és gyors jelentést tegyen. Ugyanakkor hasonlóra lett felhíva a nagyváradi püspökiszék is. A hivatkozott ítéletnek végsoraiban a királyné évenkint egyszeri informatio beadását rendelvén el s ennek telje­sítését mint főgyámnak az erdélyi püspöknek tevén köte­lességévé : az udvari kanczelláriának majdnem időelőtti és egyenesen hozzájuk intézett sürgető kivánata nemcsak meglepte, hanem készületlenül is találta mind a nagyváradi püspökség helynökét, mind a Guberniumot, s mindegyik másként igyekezett annak eleget tenni. Fáy Ferencz vikárius ápril 2-án kelt illedelmes és hivatalos tisztével mentegetődző levelében egyenesen Wes­selényihez fordult, kérvén, hogy tudassa vele, hogy a királyi ítéletben elrendelt, lakóhelyén építendő és kellőleg föl­szerelendő kápolnát, s úgyszinte az udvari káplán tar­tását illetőleg mit tett már vagy mit szándékozik tenni? S fölhívta egyszersmind, hogy e dologban Zolnay Antal zilahi esperessel — mint e végre megbízottjával — tegye magát érintkezésbe, hogy ennek közvetítésével az infor­matiót mentől előbb megkaphassa és azt a királyi akaratnak megfelelőleg gyorsan fel is küldhesse. 51 A Gubernium ellenben bölcs körültekintéssel kerülő utat választott magának, oda törekedvén, hogy ha Wesse­lényit gyors engedelmességre nem bírhatja, a mulasztásban bűnösnek egyedül őt valló okmányok álljanak rendelkezé­sére. Jól tudta ugyan, hogy a báró idáig mit sem tett s a téli zord idő miatt részben nem is tehetett: de azért Donath Lajos külső Szolnok vármegye alispánját mégis kiküldte

Next

/
Thumbnails
Contents