Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)

IV. Id. Wesselényi Miklós báró küzdelme és szenvedése vallásáért. Irta Földváry László.

egy magyar nyelven szerkesztett nyilatkozatot adott át a kiküldötteknek, melyben alattvalói hódolattal, de egyszers­mind férfias nyíltsággal és határozottsággal jelenti ki, hogy gyermekeit a maga vallásában kereszteltetvén meg, abban is fogja őket fölnevelni. Az érdekes, s úgy a báró lelkü­letére, mint házassági bonyolult ügyére világot vető nyilat­kozat egészében a következő: Declaratio. „Én királyom parancsolatjára szivem állását el­titkolni nem akarom, tudván azt, hogy ő Felsége mind kegyelmes s mind az egyenességet szerető biró. Én gyermekségemtől fogva a reformáta vallásban neveltettem, azt igaznak ismertem, mind Istenemnek, mind szülőimnek erre gyakran megesküdtem, ebben is tartom minden vigasztalásomat, és ettől engem sem élet, sem halál el nem szakaszthat. Mikor a feleségemet elvettem, bátor felette igen szerettem, de soha semmi hunyorítást sem tettem a magam vallása változtatásáról, sem a gyermekeim kath. vallásban neveltetéséről; sőt arra kötelezte magát feleségem, hogy soha gyermekeinket a maga vallásában nevelni nem kívánja, hanem hogy az apja és anyja házasságunkban gátat ne csináljanak, az élőmbe adott írást — melyre is oly praetextus alatt vettenek a szülői reá, hogy csak arra való, hogy a nélkül a főkapellánustól szabadságot nem nyerhetek — nem jószántomból, hanem feleségem könyves kéré­seitől és ígéreteitől erőltetve, akkori gondolatom sze­rint kisebbé caracteremet és lelkemesméretit meg­sértetett láttatván lenni egy oly írásnak adása által, melyet teljesíteni sohasem akartam, mintsem azt, a kit magamnál inkább szerettem, s sokszor neki tett esküvésem ellen gyalázattal elhagyván és szerencsét­lenné tevén örökösen elveszteni — subscribáltam.

Next

/
Thumbnails
Contents