Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)
IV. Id. Wesselényi Miklós báró küzdelme és szenvedése vallásáért. Irta Földváry László.
Ily középkori lelkület és vallásos kedély mellett, ha leányának gyermekét erőnek-erejével pápistává tenni kivánta és törekedett, lehet-e csudálni ? Egyátalában nem s annyival inkább nem, mert minden ilyen törekvés nemcsak nagyon kedves vala ott, a hol élt, hanem gazdag jutalommal járó is. Köztudomású dolog, hogy a ki Mária Terézia előtt, kivált ennek végső éveiben, vallásos alakban mutatkozott, bizonyos lehetett kegyelmeiről; valamint az is, hogy egész kormányzása alatt a térítés minden kigondolható módjait és eszközeit használatba véve, igyekezett a protest. hitfelekezetek gyengítésével a róm. kath. eg}iiázat erősíteni. Az áttértekről a helytartótanács által évenkint pontos jegyzéket küldetett fel magának. A kegyelmek, czímek, hivatalok, adományok osztogatásánál a más vallásból áttértek mindig elsőséget nyertek. A ki a róm. kath. egyházba tért, azzal együtt, a ki az áttérést eszközölte, bizonyos lehetett, hogy vagy jövedelmes hivatallal vagy évdíjjal, vagy gazdag házassággal fog elláttatni. Cserey Farkas, mint az udvari kanczellária főhivatalnoka s Mária Teréziának bizalmas embere, a legapróbb részletekig ismerte a mindenkor vallásos kedélyű, élte vége felé pedig már valódi bigottá vált királyné intentióit éppen úgy, mint az azoknak szolgálás hasznos voltát, s kész szolgájává lőn amaz intentióknak vallási fanatismusból és a remélhető haszonért. Egy még egészen protestáns ősi és fényes család fejének a vegyesházasság kötelével a római egyház közelébe vonszolása, jövő sarjadékainak pedig a reversalis által részére előjegyeztetése nagy nyeremény és jutalmat érdemlő munka volt. 0 e jutalomért egész odaadással pályázott s meg is nyerte azt, mert a mint megköttetett a reversalisos házasság, nyomban azután a Zsibóhoz közel eső Krasznát és Tasnádot a szokolyi részjószággal örökösen, Zilah város dézmáját pedig ideiglenes adomány czíme alatt kapta ajándékul, s ezeken kívül még elegyes adományokkal is ajándékozta a királyné. Ezen tekintélyes és saját családját is magasra emelő