Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

IX. „Praeceptor Germaniae“

92

nyeiről, sőt még olyanok is akadtak, kik azt állították hogy a jó cselekedetek többet ártanak, mint használnak a lelkiüdvösségre. Mikor e tan veszedelmességét átlátta, sokat gyötrődött felette. Ekkor aztán azt tanította: mivel a bűnnek oka magában az emberben van, bizonyos mértékű szabad akaratot nem tagadhatunk. Végre pedig azt mondotta: a szabad akaratot a gyakorlati életben fel kell tételeznünk. A szabad akarat mellett bizonyít a lelkiismeret szava is.

Erkölcstani munkája (Philosophiae morális) 1538-ban jelent meg. Megmutatja ebben: mi különbség van a bölcsészeti és keresztyén erkölcstan között. Egy másik munkájában (Ethicae doctrinae elementa) azon fáradozott, hogy a theologiai erkölcstant rendszei’be foglalja.

A polgári életre alkalmazott erkölcstant a reformátorok korában politikának mondották. Melanchton eleinte tagadta, hogy a földi hatalom Isten rendelése volna; később megengedte, hogy a földi hatalmat Isten rendelte s azt is tanította, hogy a földi hatalomra azt is rábízta Isten, hogy a tévelygőket és istenkáromlókat megbüntesse. — Ha az uralkodók oly törvényeket alkotnak, melyekkel az alattvalók lelkiismerete ellenkezik, akkor ezek nem tartoznak a törvényeknek engedelmeskedni, sőt jogukban áll a törvény ellen fel is kelni. De mindannyiszor viseltessenek türelemmel az uralkodó iránt, valahányszor látják, hogy csak tévedésből cselekedett igy. A zsarnokot, ha ez fejedelem, zabolázzák meg a fejedelmek; ha azonban a zsarnok magán ember, jogában áll ez ellen bárkinek ellene szegülni s ha másként nem szabadulhat tőle, meg is ölheti. — A kormányformát közönyös dolognak tartotta, a maga