Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

IV. Melanchton és Luther jó barátokká és baj társakká lesznek

22

Reuchlin, Melanchton nagybátyja, is sok hányattatáson ment keresztül, mióta vele utoljára találkoztunk. Most az ingolstadti egyetemen tanította a zsidó nyelvet s érte 200 arany-forint fizetést kapott. Eck nagyon jól tudta, mennyire jobb keze Melanchton Luthernek, de azt is, mennyit hallgat nagybátyja szavára, körülvette tehát Reuchlint, beszélje rá Melanchtont, hagyja ott Witten- berget s menjen Ingolstadba. Melanchtonnak is irt, kifejezte nagyrabecsülését s biztosította, hogy már mindent megbocsájtott neki, amit ellene cselekedett és irt. Reuchlin is egyre ostromolta: menjen át hozzájuk. Melanchton erre azt válaszolta : „Nagyon szeretem hazámat, de nekem oda kell mennem, a hova Krisztus hiv, nem pedig a hova saját vágyaim vonzanak ; nem arra tekintek, hogy gazdagságban, hanem hogy becsületesen és keresztyéniesen éljek.“ Mikor Reuchlin látta, hogy törekvése hiába való s Eck Rómából meghozta a bullát, mely Luther irataiból 41 tételt eretnekségnek bélyegez, iratait tűzre ítéli, magát átokkal fenyegeti — mondom mikor Reuchlin az események rohamos haladását látta, rettegés fogta el. Arra kérte öcscsét: szakítsa félbe a vele való levelezést. S ezzel a rokonsági kötelék, úgy látszik, megszakadt; mert gazdag könyvtárát, mit Melanchtonnak ígért, halálakor (1522. jnn. 30.) nem neki, hanem a pforzheimi iskolának hagyta.

Wittenberg úgyszólván napról-napra nagyobb- nagyobb fontosságú események színhelye lett. Luther felbátorítva a lelkesedés és tetszés által, melyet munkálkodása egész Németországban keltett 1520 decz. 10-én a pápa bulláját a tanárok s a tanítók nagy számának