Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
III. Melanchton Tübingában
8 az, hogy mindennapi az egyetemeken olyan egyén, ki egyik vagy másik tárgyból a tanárok előadásait hallgatja, más tárgyból pedig maga tart előadásokat. Azt akarták ezzel elérni, hogy a tudományok minden ágában lehetőleg jártasok legyenek. — A másik, — a mi ennél még talán fontosabb — az, bogy a renaissance hatását az egyetemek is megérezték. A tanulók és tanárok két csoportra oszlottak. Az egyik rész az islcólai- bölcselTcedöTckel (scolasticusokkal, kik jobbára szerzetesek voltak) azt tartotta, hogy a régi rómaiak és görögök nyelvének és tudományának mélyebb tanulmányozása keresztyénellenes dolog. A másik rész (humanisták) pedig a latin és görögnyelv ápolását, a remekírók munkáinak tanulmányozását tiizte ki élete feladatává. A scolasticusok mindenben, de különösen a hittudományokban szőrszálhasogatással foglalkoztak. Mikor a humanisták e szőrszálhasogatásokat látták, kijelentették, hogy a vallás dolgaiban csak egyre, a biblia eredeti szövegére szabad támaszkodni. Ezért szükséges nemcsak a latin, hanem a görög- és hébernyelv minél alaposabb tanulmányozása. A tübingai egyetemen is folyt a két irány hívei között a harcz s Melanchton megérkezésekor már a humanisták voltak túlsúlyban. Melanchtonnak, ki a görögnyelvet már is jól értette, könnyű volt a két irány között való választás. Annyival könnyebb, mert nagybátyja, Reuchlin János és a kölni dominikánusok között már 1510-ben kitört a harcz, a melyben Reuchlin a a zsidó népet és nyelvet a dominikánusok gyalázásai ellen védelmébe vette. Melanchton a nyelvek mellett szorgalmasan tanulta
