Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
XI. A schmalkaldeni háború
117 Melanchton erre azt felelte, ha ezért vád érhet valakit, akkor ne öt, hanem Luthert, Jónást és Bugen- hagent hibáztassák, kik e szokást még az újra keresztelők korában honosították meg az egyetemen. Ez azonban korántsem zsarnokság, nyoma van ennek már a régi egyházban is. De szükséges is ez az eljárás; ugyan mi lenne a keresztyén vallásból, ha minden falusi pap a saját feje után indulna s új meg új tanokat honosítana meg? Mig a protestáns hittudósok igy egymással vitatkoztak, addig a császár iránt engedékeny III. Gyula pápa (III, Pál 1549-ben meghalt) a zsinatot ismét összehívta (1551) Tridentbe. Károly felszólította a protestáns rendeket, küldjék el követeiket a zsinatra! Móricz fejedelem Melanchton tanácsára kijelentette, hogy a császár kivánatának csak akkor tehetnének eleget, ha a tanácskozást egészen újból kezdenék, ha a protestáns theologusoknak tanácskozási joguk lenne, s ha a pápa nem volna a zsinati munkálatok és végzések birája. A fejedelem azonban szerette volna, ha a zsinat elé beterjesztenék hitezikkeiket a protestánsok. Meghívta tehát tanácskozásra (1551 febr. 12.) Drezdába Melanchtont, Bugenhagent és Camerart. Itt Melanchton azt mondta: Az én nézetem az, senki sem akarhat közülünk mást védelmezni, mint azt, a mit közös megállapodásunk szerint ma egyházunk tanít. Ez pedig feltalálható akár az ágostai hitvallásban, akár a brandenburgi ágendában, akár a Katechismus- ban! Ha a fejedelem óhaja az, hogy bármilyen munkálatot előterjesszünk, kívánatos volna hangsúlyoznunk, hogy mi csupán csak tisztán hittudományi dolgok tár-