Masznyik Endre: Evangélikus dogmatika. Pozsony 1888. (Theologiai Szakkönyvtár I.)

II. Rész: Az evangélikus egyházi köztan anyagi elvéről, vagyis az üdvigazságról, mint hitigazságról - I. Fejezet: A hitigazság tárgyáról, vagyis az Istenről és művéről

Való igaz, hogy egykor létezett viszonyos semmi — nihil privativum — is — Gen. 1. 2. — a tohu vabohu —, de az ó's chaoticus világ is — Gen. 1. 2. — egyenesen Isten absolut akaratára állott eló' az egyáltalános semmibó'l — nihil negatívum —. Az egyáltalános semmibó'l való teremtés mellett azonban nemcsak az írás — lumen revelationis —, hanem a józan ész — lumen naturae — is bizonyságot tesz, a minthogy különben a dualisticus és pantheisticus tévelygéseket elkerülni nem is lehet, ellenkezőleg az anyagot Istennel vagy egyazonosnak vagy egyenlően öröknek kell tekintenünk. 4. A teremtés ideje — tempus creationis —. Az idő, mint minden véges létezés formája — determinatio rerum finitarum —, a világgal együtt teremtetett. Ebből foly, hogy a teremtés előtt idő. nem volt s hogy tehát örök teremtésről szó sem lehet. A világ az idővel — cum tempore — jött létre a semmiből; de annak alakítása, rendezése már az időben — in tempore — az az 6 nap alatt — in spatio sex dierum — történt. 5. A teremtés módja — modus creationis —. Az isteni teremtő actusban két mozzanat különböztetendő meg, t. i.: a) a közvetlen vagy első teremtés — creatio immediata seu príma—, azaz a világelemek — substantiae simplices — : az anyag (némelyek szerint az ennek alakítására rendelt személytelen erők is) és a személyes szellemek teremtése. Ezen első teremtés — creatio prima — az idővel — cum tempore — történt; b) közvetett vagy másodteremtés — creatio mediata seu secunda —, világnak az elemek alapján történő bölcs továbbképzése — copulatio et dispositio rerum simplicium —. Ez a teremtés az időben — in tempore — vagyis a hexaemeronban (6 nap) történt. 6. A teremtés ezélja — finis creationis — általában a legfőbb jó közlése — communicatio summi boni —, közelebbről : a) végezel — finis summus — Isten dicsősége — Dei glória —; b) közbeeső czél — finis intermedius —, az emberek üdve, boldogsága, haszna — hominum salus, beatitas, utilitas —, mert Isten mindent az emberért — propter hominem —, az embert pedig Önmagáért — propter se ipsum — teremtette.