Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
3. Haubner Máté superintendens életrajza. Külön lenyomat a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* 1881. évi folyamából. Irta Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára
44 öszszpontosul, kinek neve a szilárd kapocs, mely az egyház iránt hidegülő tagokat a gyülekezethez ismét szorosabban füzendi. Közlelke- sültséget keltett Győrben az örömhír, s a győriek elkövettek mindent, hogy iránta való szeretetöknek minél fényesebb kifejezést adjanak. Férfiak és nők buzgólkodtak, bebutorozva s díszítve hajlékát, gyengéd figyelmöket nem kerülte el semmi, mi által a szeretve tisztelt pásztornak kellemes meglepetést szerezhetni véltek. Az egyházi téren is uj buzgóság, munkás egyháziasság mutatkozott, mi igazolta a reményt, melyet a győri gyülekezet Haubner nevéhez kötött, mely remény az ő elhatározására döntőleg hatott. De ő el is követett mindent, hogy agg kora dacára emberül megfeleljen kettős, superintendensi s lelkészi hivatásának. A főpásztornak tanulószobája valóságos bureau-vá lett. A superintendens, ki 1848 előtt tisztán egyházkerülete határozatinak végrehajtója volt, lassanként az állami bureaukratismus közegévé — az államkormány expeditorává is lett. Éhez járult a hatvanas évek elején a helytartótanács folytonos zaklatása, — midőn a törvényhatóság a múltból „tabula rasa‘‘-t csinálván, kizárólag rendeletekkel kormányzott. A törvénytelen rendeletek pedig, szemben az egyháznak törvénybiztositotta autonómiájával, oly éles ellentétet teremtettek, mely számtalan súrlódásnak, alant számtalan sérelemnek, fent számtalan panasznak volt kutforrása. S ha a sérelmek orvoslást nem nyertek s a panaszok felülről hiában hangzottak — ennek okát a superintendensi iroda gépezetében keresték. Biz’ ez nem volt akkor hálás szerep. Haubner, a 65—70 éves aggastyán, a főpásztori teendőket, még a legjelentéktelenebb tartalmú levelezést is, kizárólag maga végezte. Kora reggeltől fogva késő estvéig ült ő íróasztala mellett, szórakozása, nappali pihenése arra az x—2 órára szorítkozván, melyet ebéd s vacsora alkalmával családja körében töltött. Két fárasztó egyházlátogatás is vette igénybe ez időben erejét s idejét. A nagy kiterjedésű tolna-somogy-baranyai egyházmegyének egyik felében s a Sopron városi gyülekezetben teljesítette a főpásztori egyházlátogatás nehéz tisztjét. E mellett a lelkészi hivatal is nem kis gondot okozott neki, különösen segédjeinek folytonos változása folytán. A legfontosabb teendőket, mint a konfirmációra előkészítő oktatást, mindig személyesen végezte. Nem csoda, hogy igy ereje lassanként fogyott s ennek tudata oly jellemben, minő I laubner volt, csak egy elhatározást szülhetett. Az 1865-ki kerül, gyűlésen azon váratlan nyilatkozattal, hogy „a kor
