Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
3. Haubner Máté superintendens életrajza. Külön lenyomat a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* 1881. évi folyamából. Irta Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára
37 hanem élő alakokhoz, oly egyénekhez fűződik, kikben az egyház iránti szeretetét öszszpontosithatja. Haubner egyházlátogatásai erről fényes bizonyságot tesznek. Azon intézkedések, melyeket az egyes gyülekezetekben tett, majdnem kivétel nélkül most is érvényben vannak. Számos, századok gyakorlata által törvényesített, de a jó Ízléssel, evang. egyszerűséggel, az egyház vallás-erkölcsi céljával ellenkező szokás, számtalan viszszaélés lön ez úton megszüntetve; az egyházi szervezet a kor követelményeinek, az egyház és iskola érdekeinek megfelelő átalakulást nyert. A 40-es évek az ébredés évei voltak. Mindenütt tavaszi élet, tavaszi munkásság jeleivel találkozunk; mintha pótolni akarta volna a lelkesültség azt a veszteséget, melyet századok mulasztásai okoztak. Vető idő volt az hazai egyházunk terén is. Menynyi üdvös terv, menynyi életrevaló eszme nyert kifejezést, meleg pártolást! Ott a zay-ugróczi értekezlet, ott a felelős magyar kormánynyal folytatott tárgyalások, életbevágó kérdések vitatása, ott az unió kérdése, ott a gyámintézet, a domestika, az egyházi nyugdíjintézetek fontos eszméje! A főpásztor szava volt leghathatósb tényezője azon mozgalomnak, mely az egyházi téren folyton feszültségben tartotta az erőket, s mely a belügyek javitását tűzve ki czélul, szép jövőt helyezett kilátásba. Az „Egyházi s Iskolai Lap“ hasábjai szóló bizonyságot tesznek erről. Sajnos, hogy az alapvető munka félbenszakadt akkor, midőn az életrevaló erők tömörülni, mozogni kezdtek a nagy czél elérése végett. A munkásság korát felváltá a hanyatlás kora az egyházban is, ennek bűne, sőt hibája nélkül. Ami Haubner áldott főpásztori működését már néhány rövid év múlva megakasztotta, annak, úgy látszik, már sejtelmével birt, mielőtt a superintendensi eskü elhangzott ajkairól. Azon gyönyörű, magvas programmbeszéd, melyben felavattatása napján, 1846. október 6-án, a Pápán egybegyült egyházkerületi hívek előtt a főpásztori hivatal elvállalására késznek nyilatkozik, prófétai jelentőséget nyert, menynyiben a jövő ott hangoztatott eszméit igazolta. „Mikor a superintendensi hivatalra kijeleltettem — igy kezdi e remek beszédet — koczka vettetett ki életem hátralevő napjainak sorsa felett.“ E szó valósult, valósult — fájdalom — a legroszszabb értelemben. A forradalom utáni idő Haubner vértanúi szenvedésének gyászos kora, de egyúttal dicsőségének fénykora is, mely egyéniségének egyháztörténeti jelentőséget biztosit.
