Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
2. Emlékbeszéd, melyet a dunántúli evang. egyházkerület által Győrött 1881. évi augusztus hó 24-én, rendes évi közgyűlése alkalmával, Haubner Máté superintendeus emlékezetére rendezett gyászünnepélyen tartott Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára
22 nál, életénél is. Ez Haubner jellemének eszményi nagysága, eszményi szépsége! Ugyanazontörhetlen,férfias jellemnek ereje, ugyan, azon megingathatlan bizalom Istene iránt volt szilárd támasza azokban a szomorú, setét napokban, midőn a száműzetés keserű kenyerére az atyai fájdalomnak forró könynyeit hullatá! S mindőn végre husvét, az igazság feltámadásának napjára viradt, s hozsánnák üdvözölték mindenütt, hol megfordult, ugyanazon nemes törhet - len jellem nyilvánult az alázatosságban, mely nem személyének, hanem egyedül azon ügynek tulajdonitá a diadalt, melynek, mert az igazság szolgálatában állott bukva is győznie kellett. lm’ az igazság hatalma az evang. lelkipásztor jellemében! Ez biztosit életének szilárd támaszt s 3. fára dozásinak biztos sikert. „A szenteknek egy testbe való kötöztetése, a szolgálatnak munkája, a Krisztus testének építése“ (v. 12.), — e szóba foglalja öszsze apostolunk azt a dicső feladatot, melyet „Isten titkainak sáfára“ megoldani hivatva van. Szép, de nehéz egy feladat! Nehéz különösen napjainkban! „Kicsoda hiszen a mi predikálásunknalc?“ (Ezsaiás 53, 1.) — oh hányszor hangzik a csüggedő prófétának e jajszava még olyanok ajkairól is, kik egykor szent lelkesedéssel ragadták meg az igazság fegyverét! Nem is lehet tagadni, hogy korunkban sokkal több akadály gördül az igehirdetés útja elé, mint valaha. Nem kutatom itt e szomorú jelenség okait, szorítkozom arra, hogy magára a tényre utalok. Mikép lehet e bajt orvosolni? Azt mondják sokan: a tudomány hatalmával. Ismerem ennek horderejét; tudom, hogy ha e hatalom ellen állást foglalnék, elárulnám azt az egyházat, melynek a szabad vizsgálódás volt bölcsője, el azt a hivatást, melynek, mint a protestáns tudománynak egyik igénytelen napszámosa, szolgálatában állok. De azon állítást, hogy a tudomány elhárihatná a fenyegető veszélyt, még sem tartom igazoltnak. Sőt a tudomány nevében téves nek jelentem ki. A tudomány hasonlít a holdhoz. Igaz, hogy fénye kalaúzul szolgál az éji vándornak. De igaz az is, hogy téli, tavaszi éjeken, ha a nap sugarai át nem melegítették a légkört, minél ragyogóbb a hold fénye, annál nagyobb mérvben megdermed meg
