Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

IX. Vallásügyi tárgyalások az ujabbkori magyar országgyűléseken. Schimko Guaztáv

liberalismushoz hasonlót éreztetett. De midőn Beöthy utasítása szerint, az oktatással visszaélés példáit említé; midőn elmondá, miképen bizonyos, hetven évet élt férfiú ifjúságától kezdve haláláig leczkézés alatt tartatott, holt teste, mint meg nem tért emberé, temetséget nem találhatott: akkor a váradi nagyprépost Tágén felkele s az előadott történet igaz voltát kereken tagadá. Tagen szavai vihart idéztek elő az ülésben. — A követek sértésnek vették, hogy egyik kitüaőbb társuk, midőn utasítása szavait idézi, ily módon nyíltan meggyaláztatik, meghazudtoltatik. A zaj és zavar ennek folytán tetőpontra hágott. Szólni akartak sorban a követek, — felállt Beöthy is és szóhoz akar jutni, — hogy igazolja magát.— Mérey Sándor azonban, az akkori szemelynök , látván az általános ingerültséget és felhevülést, melyet Tagen szavai támasztottak, oda hagyja elnöki székét s felbontja az ülést. „Bihar! Bihar! halljuk Bihart!" ez volt az általános óhajtás és kiáltás, mely a zaj és ingerültség lángja közepette behangoztatá az országos termet. — De Mérey másnapra utasítván a szólni akaró Beőthyt, távozik." Ezek után a rendek izgatott hangulata önként képzelhető. Az ilyen eset a ritkaságok közé tartozott honunk törvényhozási történelmében. A főherczeg nádor lecsillapítandó a háborgó, zajló tengert, — hivatta Beőthyt s megígérte, hogy Tágent megkövetésre fogja bírni. Azonban az alsóház a történtek után Mérey szemelynök ellen is akarta fegyverét fordítani, mert sérelmet látott azon eljárásában, hogy ülést bontott s távozása által a rögtöni elégtételadástól elütötte Beőthyt s mivel a szemelynök különben sem vala valami kedvelt személy a követek előtt, ellenei ezen eseményt megbuktatására akarták felhasználni. Ily hangulatban gyűltek össze a rendek feb. 22.-én a harmadik országos ülésre, mely megtartandó vala a vallás kérdésében. — Mindenek előtt szólni kezdett Beöthy s fel akarja olvasni utasításából azon esetet, melyet a váradi nagyprépost kereken tagadott. De a követek ugy vélekedvén, hogy ő magát csak küldői előtt tartozik e tekintetben igazolni, meg nem engedé az utasítás felolvasását. — Beöthy tehát emiitvén a történteket, a meghazudtolást, — magának igazságot s megsértett követi méltóságának pedig elégtételt kért a gyűléstől. Mérey, egy két követ nyilatkozata után, ki sem hallgatva a többit, ki e tárgyban följegyeztette magát a szólásra, be nem várva különösen