Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

IV. Lorántfy Zsuzsanna. Schnell Károly

a seniort, halálra való betegülése előtt mintegy hatod nappal felhivatván méltóságos Lorántfy Zsuzsanna és házában csak magammal beszélgetvén mintegy két óráig, beszéde közt ottan ottan sírásra fakadván, ilyen szókat is szólott: „Idvezült urammal ifjúságomtól fogva istenesen élvén, de sem annak, sem édes kedves fiamnak Rákóczy Zsigmondnak halálán annyit nem sírtam, keseregtem, mint az ifjúságnak ez rajtam tett méltatlan cselekedetin. Te látod isten, mintáz édes anya magzatit, az dajka az ő kicsindedit, úgy igyekeztem nevelni istennek és szegény hazánknak szolgalatjára, de sok dajkálkodásimat ime mivel fizetik"! — Néhány nappal azután, hogy e hattyúéneket elmondotta, e nemes szív mindenkorra megszűnt dobogni. Mily siralmas következményei lehetnek egyetlen esztelen, következményeiben megnem fontolt cselekedetnek!. És itt elbúcsúzunk az Ő nemének és korának e ritka díszétől, a nemes fejedelmi nőtől, Lorántfy Zsusannától, kinek emléke kiolthatatlan kegyeletben, szeretetben és tiszteletben, míg a tudomány honunkban ápoltatandik, minden protestáns szivébe mélyen bevésve maradand. Toldalék: Hogy ezen szép szellem a nemesszivű fejedelemaszszonynyal, kinek hathatós munkálkodását a tudomány és műveltség mezején mi néhány vonásokkal itt előterjeszteni igyekeztünk, ki nem halt, hogy tovább terjedt és napjainkban is tevékeny, arról szembetűnő bizonyságot tesz legújabban szintén egy nagyszerű nőnek utolsó nagyszerű hagyománya, illetőleg végrendelete, melyről a napi sajtóban az elmúlt napokban olvashatni alkalmunk vala és itt emlités nélkül nem hagyhatjuk. Erre vonatkozólag imígy irtak a lapok: „F. é. április 3. Pinkóczon elhalálozott nagyságos palóczi Horváth Mária úrnő, több mint fél millió forintot o. é. egyházi és iskolai czélokra hagyományozott. A sárospataki kollégium öröklött 2050. hold földet."