Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

III. Bethlen Gábor kora. Roth Márton

örökítette már az által is, hogy e zsinat határozatait azonnal kinyomatván, azoknak gyors eltérj édesére a hívek közt mintegy szárnyakat adott. De az ármány, mely éji ragadozóként sötétben fogja prédáját, látván a protestáns mozgalmak ez uj hajnalának hasadtát, hogy azt elnyomhassa, újra megkezdé fondorkodásait. Forgách, a prímás, protestatio-alakban megtámadá a zsolnai protestáns intézkedéseket, azoknak érvénytelenségét oly érvekkel, oly ferde logikával s oly hangon bizonyítgatván, a minőket csak egy bibornok országprímástól várni lehetett, ki háttérben á kormány részéről biztos erőre, mintegy megerősített várra támaszkodhatott. Ő eminentiája ekként okoskodott: „a zsolnai zsinathatározatok" úgymond „ellenkeznek az ország törvényeivel, egyház szabadságával, szent kánonnalsistenparancsival." A bibornokprimás az az ő csalhatatlan lelke által bűnösöknek itélt protestáns vezéreket átokkal sújtotta, és az egyházból kitagadta, kirekesztette s e szent dühében mintegy megfeledkezni látszott azon intézkedésekről, melyek a protestánsok előnyére, a bécsi békekötés, hogy úgy mondjam, szővetségládájába letétettek, törvényesítettek, és az országos rendek által s királyi esküvel biztosítattak. Thurzó György, a nádor, az új pokoli szülöttről értesült keleti Magyarhont beutaztában s nemes dühében Lányi superintendensnek irott levelében e szókra fakadt „ha a nemes ló ebugatással mitsem törődik, mit tűnődnénk mi ezen papi átok-s kitag adással ?" Igaz, e nemes megvetés helyett sokkal czélszerűbb lett volna, ha az ország nádora magas hivatala egész erejével, az ellen lépteit, mint medréből kilépett árt, mindjárt kezdetben törvényes partok közé vezette volna. A viszály, mely csirájában könnyen lett volna elfojtható, e mulasztással nőttön nőtt, s végtére mérges fulánkú személyes sértegetésekké fajúit. A protestánsok előharczosai közt kitűnt különösen Lányi superintendens s a katholikusok vezérharczosa volt Pázmán Péter, a jezsuita. Ezen utóbbi a nyilt tollharczban meg nem feledkezett a titkos térítés müvéről sem, sőt azt mindig nagyobb és nagyobb erélylyel folytatván, sikerűit neki, mint már feljebb is említők, számos protestáns családot a katholika, szerinte egyedül üdvözítő, egyház ölébe kebeleznie. E