Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

VII. Krman Dániel, az evangélikus egyház egyik vértanúja a mult századból. Szeberényi Lajos

ját még azon év vége felé félbeszakítani. A magyar kamara ugyanis az illavai uradalmat azon oknál fogva, hogy Osztrosith Mihály Tököly párthíve volt, elkobozván, a lecsapott menyko az ottani evangélikusokat is sújtotta. Az evangélikus isteni tisztelet végkép megszüntethetvén, Masniciu s Tóbiás lelkésznek még azt sem engedték meg, hogy mint magánzó a vár egyik szerény lakában megvonulhasson. Krman ugyan még egy ideig bizonyos Payernél mint magántanító ott maradt; de azon hír következtében, hogy a horvátok oly szándékkal közelednek, hogy a lelkészt és tanitót fölkeressék, szülőihez menekült Bukóczra, hol akkor ők is mint száműzöttek időztek. E csapás véget vetett a virágzó illavai iskolának, ugy hogy Krman volt utolsó igazgatója. Bukóczról Trencsinbement át, honnan az 0 sz tr osith család többi tagjai gondoskodása folytán félévi bujdosás után még 1684-ben Mosóczra került iskolaigazgatónak. Visszaadatván ekép működése terének, két éven túl buzgólkodott itt az ifjúság növelésében. Tovább azért nem, mivel a nagy kor és betegségek által megtört atyja nem levén képes tovább lelkészi hivatalát folytatni, helyébe fiát hívták meg Turolúkára. Ki e meghívást elfogadván, 1687-diki jun. 28.-kán Z abeler Péter, mint ez idő szerint egyetlen superintendens, ki hivatalos teendőit akadály nélkül végezhette, avatta föl a lelkészi hivatalra Bártfán. A fiatal kora daczára is már sokat üldözött férfiúra nézve itt is csakhamar bekövetkeztek a megpróbáltatás napjai. Már 1688. február 26.-kán éjjel OrbánPál, királyi szemelynök, két embere jelent meg Turolúkán, kik egy Vlknevü ottani földművelőt küldékKrmanhoz, hogy néhány szóra hivja ki a házból hozzájok. Krmanban a szokatlan eljárás gyanút ébresztvén, azt üzente az idegeneknek, hogy jőjenek Ők hozzá. Ezek azonban a meghívást el nem fogadván, kenyeret és bort kérettek. Az egyik kancsót csakhamar kiürítvén, még egyet kértek, s nem sokára egészen a ház ajtajáig jővén, latin nyelven szóliták föl a lelkészt, hogy menjen ki hozzájok, egyszersmind biztosították, hogy ne féljen tolok, miután Ők, — mint mondák — jó barátjai. Krman talán hajlandó is lett volna kimenni, de a házi cselédség figyelmeztette, hogy az idegenek köpönyeik alatt kardokat és pisztolyokat rejtegettek. Igy a csel nem sükerülvén, a küldöttek kénytelenek voltak eredmény nélkül eltávozni.