Feöldi Doby Antal: Podmanyiczky család (Budapest, 1892)

Podmanyiczky család

—41 <$— azok következtében kifejlett társadalmi viszonyoknál fogva, rendkívül magábazárkózott s elvonult, mondhatnám elszigetelt volt, mégis a türelmetlenségnek legkisebb nyoma sem volt észlelhető cselekedeteiben s eljárásában. A besnyői kapuczinus kolostor quardiánja s társai mindenkor szívesen látott vendégek valának házunknál, s mi gyermekek a mily félelemmel s borzadálylyal viseltettünk eleinte a durva kelméből készült ruhába öltözött bocskoros barátok iránt, utóbb éppen úgy megszoktuk s megkedveltük némileg a velők való társalgást. Atyám a műveltség s okszerű ipar fejlesztése és emelése érdekében az izraelitáknak s német iparosoknak Aszódon való letelepülését tőle telhetőleg előmozdította, miáltal nemcsak magának Aszód mezővárosának, de vidékének is nagy hasznára volt. Akkoron még nem bírván oly nagy számú s veszélyes kaputos proletariátussal mint most, hire sem volt még az antiszemitizmusnak, s a házi zsidó vagy zsidónő mintegy a családhoz tartozónak tekintetett; a zsidó lakodalmak pedig nagy örömünkre mindenkor az aszódi kastély páratlan szépségű s tágasságú, 32 öl hosszú nyilt erkélyén folytak le, anélkül hogy bárki is legtávolabbról megütközött volna e patriarchális szokáson." (Podmanyiczky Frigyes, Naplótöredékek I. 6—12 és a szerzőhöz intézett levelei.) Károly báró, mint életirata igazolja, korabeli rendkívüli művelt, sokat tanult s az ujabbkori eszméknek hódoló szabadelvű férfiú volt, de egy nyilatkozata 1822-ben gróf Széchenyi Istvánt megbotránkoztatta, midőn azt mondá, hogy a felsőházban magyarúl beszélni bohózat. — Ekkor irta naplójába Széchenyi e keserű sorokat: „A magyararisztokraczia'nyomorult