Kiss Jenő: A főiskolai reform (Sopron, 1918)

44 Aki a lelkészi pályát csak kenyérkereseti pályának tekinti, amelyen viszonylag gyorsan biztos megélhetésre juthat és emellett lelke nem ég olthatatlan lánggal a magát érte is halálra adó Krisztus és a hozzá vezető egyház iránt: az pályát tévesztett és öngyötrődései mellett másoknak, a gyülekezetnek okoz károkat, amelyek nemzedékeken át érezhetők. Schneller theol. igazgatói beszédei (Beszédek...) e tekintetben a meggyőződés erejével hatnak. Nem követelhetjük senkitől a theol. pályára lépők közül, hogy mindama képességek birtokában legyenek, amelyeket csak az elméleti és gyakorlati kiképzés után sajátíthat el az ember és meggyőződéssel valljuk, hogy magának a theol. studiumnak mellékcélok nélkül való tanulmányozása vezet e pálya mélységes szeretetére: mégis azt el kell várnunk középiskoláinktól, különösen az ev. középiskoláktól, ahonnét akadémiáink hallgatóinak zöme rekrutálódik, hogy legalább a hajlamot, az őszinte vágyat a közelebbi megismerésre s e pálya megbecsülését már innét magukkal hozzák az ifjak, hogy a jelesebb, komolyabb maturandusok figyelme hivassék fel a theol. pályára elsősorban. A gimnázium humanisztikus műveltségét nem nélkülözhetjük a theol. akadémiára lépő ifjaknál; de époly kevéssé az élő, eleven vallásosságot. Az ilyen irányban való nevelés főirányítója a vallástanár, aki azonban, ha elszigetelten áll, eredményes munkát nem végezhet, különösen ha egyéb órákon hallottak a vallásórák és a tanár fáradozásait lerontják. Evang. középiskoláinktól méltán elvárhatjuk, sőt követelhetjük azt, hogy a protestantizmus, egyházunk iránt élő szeretetre neveljenek s theol. akadémiáink számára az égetően szükséges hallgatókról gondoskodjanak. (V. ö. Szelényi: Prot. paed, eszméje. Ev. tanáregy. évk. 1907/8. 66. kk. o. Prőhle Κ.: A középisk. művelts. Ev. t. évk. 1910/11, 74. kk. o.)