Kiss Jenő: A főiskolai reform (Sopron, 1918)

35 kisérjük figyelemmel, mint a kész dolgot. Hang, kifejezés, arc-kézmozdulat és több más eszköz mind csak az előadás élénkítésére szolgálnak. Szabadabb a módszere is s az anyag kiválasztása. Nélkülözhetetlen, ahol valamely kérdés feletti különböző nézetekről van szó; az alapfogalmak nyomatékos kifejezésével megóv a speciálizálódástól. Az ilyen jellegű előadásoknál van egyedül alkalma a tanárnak a hallgatók egy nagyobb részével személyes érintkezésbe kerülni, aminek mindkét irányban való jótékony hatása ismeretes. Nem feledkezhetünk meg azután arról sem, hogy minden reform ellenére is jó egyetem ott lesz, ahol jeles tanárok vannak, kik maguk köré gyűjtik s tevékeny munkára képesítik a hallgatók seregét. A reformoknak tehát csak relativ értékük'van, s közelebbről az akadémiai szabadságra való érettséget ez elvek is csak viszonylagos mértékben biztosítják. Ha a tanszabadság feltétlen szükségességét hangoztató német tudósok nyiltan számolnak is azzal, hogy a hallgatók egy bizonyos hányada, mondjuk 20°/o az egyetemi szabadsággal élni nem tudás miatt elvész — ez az a drága ár, amelyet a tanszabadságért fizetni kell, — s tekintetüket a többi 80 százalékra fordítják, mint amely csak igy tud igazán dolgozni, — keresztyén szempontból nem térhetünk ily ridegen napirendre a nyereség-veszteség egybevetése s a plusz konstatálásával amaz elveszett 20 százalék felett. S igyekszünk keresni valamely módot amely ennek megmentését is lehetővé teszi. És e tekintetben az akarat megacélozódása, s a jellem kifejlődése szempontjából nálunk is előnyösen ismert ev. ker. Diákszövetségre szeretnék utalni, amely a diákegyesületekben amúgy is szegény magyar ifjúságunknak lehetővé teszi azt, hogy a szorosabb értelemben vett egyetemi körön kivül az evangélium fegyvereivel vértezze fel magát, s akaratának kifejlesztésével lehetővé teszi, hogy az egyetemi szabadsággal méltóan éljen. 3*