Ágost. hitv. evang. keresztyén vallásoktatás a középfokú iskolákban (Sopron, 1912)

Előszó

Előszó. A világnézetek mai szellemi harcában a küzdők sorából evangélikus egyházunk nem hiányozhatik. Szellemi fegyverzetének teljességével sikra kell szállania, hogy a haladásért folyó tudományos és társadalmi küzdelemben az evangéliomi keresztyénség drága kincseit az altapodástól ne csak megóvja, hanem a jövő művelődésének és fejlődésének döntő tényezőjévé tegye és szolgálja az evangéliomi renaissance ügyét. Ebben a munkában egyházunknak leghatalmasabb eszköze az iskola, ennek keretén belül pedig a jelzett cél érdekében legfontosabb tényező a vallásoktatás. Magyarhoni evangélikus egyházunk az ujabb időben felismerte ezen a téren a sajá® létkérdésével összefüggésben levő nagy feladatát. A dunáninneni evang. egyházkerület felterjesztésére az egyetemes közgyűlés a vallásoktatás reformjának s első sorban is a vallásoktatási tanterv átdolgoztatásának ügyét már 1895-ben napirendre tűzte. Annak a körülménynek oka, hogy különösen a középfokú iskolák vallásoktatásának ügye ily soká húzódott·, és hogy az 1904-ben megállapított tanterv oly hamarosan átdolgozásra szorult, a dolog természetében rejlik. A vallásoktatás pedagógiája ugyanis különösen ezen a fokon nálunk annyira elmaradott állapotban volt, hogy hosszabb időbe került, mig több tervezgetés után kialakult az a tanterv, mely tekintettel van egyrészről a középfokú iskolák sajátos hivatására, másrészről pedig arra, hogy a kiszabott tananyag feldolgozása kellő céltudatossággal minden osztályban a megfelelő szempontok szerint történjék. A tananyag tartalmilag és osztályonként való beosztását illetőleg lényegében ugyan nem változott, amint az nem is változhatott, amennyiben a vallásoktatás tárgyát mindenkor természetes egymásutánban egyedül a bibliai, egyháztörténeti,