Sztehlo Kornél: Felolvasások VII. Az emberi lélek és értéke. VIII. Tömörüljünk! IX. A házassági elválás problémája (Budapest, 1911)

Az emberi lélek és értéke

7 kori ember lélekkultuszának. Brünnben 1891-ben egy csatornaásás alkalmával a lösztalajban emberi csontvázra találtak, amely körül faragott csontocskákból és csigaházból készült amulet maradványai feküdtek. Ez az amulet óvszerül szolgált gonosz varázslat ellen, amint ez a későbbi hasonló leletekből és a ma is a kőkorszak fejlődési fokán álló népek szokásaiból megállapítható. Még inkább megállapítható a szellemekben való hit és az ebből kifejlődött halottkultus a kőkorszakbeli leletekből. A talált nyomokból való következtetések helyességét megerősítik és kétségkívül helyezik a jelen korban a kultura hasonló fokán visszamaradt népek az Eszkimók és ausztraliai négerek azonos nézetei és szokásai. Ezekből megállapítható, hogy a kőkorszakbeli (neolithikus) ember egész lénye az ismeretlen gonosz szellemektől való félelemtől volt uralva. Különösen féltek az elhunytak hazajáró leikeitől. Hogy ezeket kielégítsék, sírhelyüket állandóan ellátták étellel és itallal. Különösen tették azt, ha nagyobb vállalatok előtt állottak. De még ebben sem biztak teljesen. Siettek a hullát azonnal eltemetni, amire aboól lehet következtetni, hogy a hullákat mind guggoló helyzetben, baloldalra fektetve találjuk a kőkorszakbeli sírokban. A hullát egy két órával a kimúlás után — a míg az hajlítható — azonnal erősen megkötözték, gúzsba kötötték és elhelyezése után óriási köveket hengerítettek reá. Mindezt azért, hogy a meghalt ember leke, amelyről hitték, hogy az egy ideig még a testben lakozik, egyhamar ki ne meneküljön. így temetik a holtakat még ma is a kőkorszakban élő eszkimók és az ausztraliai négerek. Érdekes az is, hogy ezek a primitiv emberek a hullát nem a kunyhó ajtaján viszik ki, hanem a kunyhó hátulsó falán vájt lyukon keresztül, hogy a lélek ne tudjon haza találni. Mindezeknél a népeknél igen