Sztehlo Kornél: Felolvasások VII. Az emberi lélek és értéke. VIII. Tömörüljünk! IX. A házassági elválás problémája (Budapest, 1911)

A házassági elválás problémája

41 kül elűzött nő az életfentartási ösztöntől kényszerítve, munkát vagy hivatalt vállal, a férj vigan fütyörész, het, mert most már nem kell neki tartást fizetni. Ha az ily nőnek egy kis tőkéje van, melynek csekély kamataiból csak nélkülözések árán tud megélni, a bíróság nem itél neki tartást dúsgazdag férje ellen, aki őt kényelmes otthonából, minden szükségleteit bőven kielégítő környezetéből ok nélkül az utcára kidobta, mert a kis tőke kamataiból telik egy hónapos szobára és a mindennapi éhség lecsillapítására. Mindezt azért, mert a bíróság szerint a nőnek csak a szükséges tartás jár, vagyis annyi, ami arra szükséges, hogy éhen ne haljon. A nő jogait csorbilja a mi törvénykezési gyakorlatunk azáltal íp, hogy a különélő nő a házasság felbontása előtt kiházasitási ingóságait (kivéve a kizárólag a saját használatára szolgáló szükséges tárgyakat) el nem viheti. A törvénykezési gyakorlat abból indul ki, hogy a kiházasitási tárgyak a házasság tartama alatt a házastársak közös használatára szolgálnak, ami a férjet a nő bútorainak és háztartási berendezésének visszatartására feljogosítja. Hogy mi történik a válóper hosszú tartama alatt a nő ingóságaival, azzal a bíró nem törődik. Volt esetem, hogy a férj azokat elraktározta és a válóper öt évi tartama alatt a nő bútorait és szőnyegeit a moly mind megette. Mikor mi öregek még az egyetemre jártunk, volt egy öreg tanárunk, a híres Wenzel professzor, aki nem győzte eléggé kiemelni, hogy a magyar magánjog mindig igen lovagias volt a nők irányában és azok nálunk több joggal birnak, mint a nyugati államokban. Már a felhozott példákból láthatják, hogy ez a dicséret a mai jogállapotokra nem illik, sőt ón merem megkockáztatni azt az állítást, hogy sok válópernek gyakran az az okozója, hogy a magyar jog mostohán bánik a nőkkel. Elég ha ráutalok