Sztehlo Kornél: Felolvasások V. A Boromaeus Encyklika történelmi megvilágításban. VI. Quo vadis? (Budapest, 1910)
Quo vadís?
31 ség felé törekedő lények fognak keletkezni, mint a mi piciny földünkön. Azon keletkezésben lévő izzó égitestek mellett műszereink segítségével felfedeztünk óriási sötét napokat, amelyek bekérgesedvén, fényt magukból többé ki nem bocsátanak. Ezek közül is azonban sokan időről időre megint kigyúlnak, a belsejükben lévő tüzes gázak megint rést törnek maguknak és nekünk ugy mutatkoznak, mint eltűnő és megint felbukkanó csillagok. Ezen elsötétülő napokon azután a miénkhez hasonló szerves élet keletkezik. Millió és millió éveken keresztül keringnek ezek más izzó napok körül, míg végre életet adó napjuk kihűlésével bekövetkezik naphaláluk. De ez a halál egyszersmind a feltámadás, mert amint ezt nékünk az itt ott lángra gyúló égitestek ezrei bizonyítják, a kihalt testek egymásba ütközése vagy gázködökbe fúródása folytán egy világ gyúl meg. A tömeg újból izzóvá válik és a világ halála egyszersmind egy új világnak a megszületése. Isten 1 A te mindenható hatalmad előtt leborulunk, mert szemeinkkel látjuk azt, amit az ember aggódó elméje keres, látjuk az örök életet. Amint ezekből látjuk, vagy elgondolhatjuk, hely van elég a nagy mindenségben, ahová a mennyországot elhelyezni lehetne. Sajnálattal kell mégis konstatálnunk, hogy — bár az égitestek fekvésével, nagyságával, távolságával, súlyával, mozgásával, fényerejével és életviszonyaival már némileg megismerkedtünk, műszereinkkel a mennyország helyét sem a földön sem az égben felfedezni nem tudtuk. Elégedjünk meg tehát annak megállapításával, hogy a mennyország egy ismeretlen világ és kutassuk csak azt, hogyan juthat az emberi lélek abba az ismeretlen világba, ha a test porladozó hüvelyét levetette. Ha a léleknek a halál utáni útját keressük, mindenekelőtt azzal kellene tisztába jönni, anyagból van-e és ha igen, minő anyagból az a valami, amit mi emberi léleknek gondolunk?
