Sztehlo Kornél: Felolvasások V. A Boromaeus Encyklika történelmi megvilágításban. VI. Quo vadis? (Budapest, 1910)
A Boromaeus Encyklika történelmi megvilágításban
19 Vallásossága a más vallásúak elleni végtelen gyűlöletben nyilvánult. II. Fülöp spanyol királynak és a vérengző Albának kor- és elvtársa volt. Uralkodása alatt folyton égtek a máglyák. A hugenották elleni harcban gróf Santafiore katholikus vezérnek kiadta az utasítást „hugenottát nem szabad fogolyul ejteni, a foglyát azonnal meg kell ölni", Albának németalföldi vérengzéseivel annyira meg volt elégedve, hogy érdemei jutalmául kalapot és kardot küldött neki ajándékba. A kegyetlenségnek visszataszító példáját adta az a nagy pápa is, ki V. Sixtus néven ösmeretes. A birodalmában elszaporodott haramiákat kiirtandó, megtiltotta a fegyverviselést. Négy parasztfiút fogtak el és fegyvert találtak náluk. A következő napon volt a pápa koronázási ünnepe, és ebből az alkalomból kegyelemért könyörögtek nála. Megtagadta, mert a míg ő él a gonosztevőknek meg kell halni. Mind a négyen aznap fel lettek akasztva és a koronázási szertartás napján ott lógtak az angyalok hídja fölött. Egy fiatal suhancot halálra ítéltek, mert a sbirreknek ellenszegült. Minden szem könybe borúit, midőn a síró gyermeket a vérpadra vitték és a nép kegyelemért könyörgött, hivatkozván a bűnös ifjúságára. „Inkább adok neki egy pár évet az enyémből, de meg kell halnia," volt a pápa határozata. Ezt a kegyetlenséget még a vallási rajongás sem menti. Folytathatnók még ezeknek a történelmi adatoknak a felsorolását, mert csak ezután következtek a tömeges gyilkolások, mint a Bartholomeaus éjszakája stb. De nagyon eltávolodunk a reformátorok kórától és talán ebből elég annak a megcáfolására, amit a „Saepe Edité" encyklika állít, hogy a reformátorok voltak a gonoszok, akik azt a sok jót, amivel Róma a reformáció korában az emberiséget ellátta, gonosznak mondották.
