Sztehlo Kornél: Felolvasások V. A Boromaeus Encyklika történelmi megvilágításban. VI. Quo vadis? (Budapest, 1910)

A Boromaeus Encyklika történelmi megvilágításban

17 A hit dolgában az ellenreformáció kérlelhetetlen szigorral állapította meg a hittételeket és anathémákkal sáncolta körül azokat. Főcélja volt az egyént és a gondolkodás szabadságát elnyomni és a pápai hatalom abszolutizmusát minden téren érvényesíteni. Az a dogma hogy az egyházon kívül nincs üdvözülés a legerősebben preciziroztatott és ennek elkerülhetlen következményei amelyekről egy előbbi felolvasásomban megemlékeztem,* a más vallásúak legkíméletlenebb üldözései ki nem maradhattak. Feltűnő, hogy azzal a hitbuzgósággal és szent élettel mellyel a XVI századbeli nagy pápáknál találkozunk, megfér a legnagyobb kegyetlenség. Szóval hirdették, hogy Krisztus vallásának alapelve a szeretet, de nagymesterüknek parancsát hogy szeressék ellenségeiket, nem követték. Campeggi bibornok, VII. Kelemen pápa követe, aki a császárnál a protestánsok üldözését sürgette, ezeket írja: „Jogos ezt a mérges növényt tűzzel-vassal kiirtani". A fődolog az, hogy jószágaikat el kell kobozni Németországban épúgy, mint Magyarhonban és Csehországban. Mert az eretnekekkel szemben ez az igazság. „Ha felséged, írja a követ, csak a vezérekhez is tartja magát, nagy összeg pénzt szedhet el tőlük, amely úgyis nélkülözhetlen a törökök elleni hadjáratban". Caraffa János Péter kardinális aki 79 éves korában pápává választatott és IV. Pál nevet vette fel, a megtestesült szigor volt. „ígérjük és esküszünk," mondja a bullában, amellyel a hivatalát elfoglalta, hogy igazán arról fogunk gondoskodni, hogy az egyetemes egyház és a római udvar reformja megvalósíttassék". A reformot azzal kezdte meg, hogy a külömböző szerzetrendek meglazult fegyelmét helyreállította, az inquisitiót újra szervezte és néki azt az irányt megadta, a mely azután százezerek ártatlan vérébe került. A szigorú erkölcsbíró * Dogma és türelmetlenség felolvastam a Bethlen Katakörben Marosvásárhelyt 1910 március hóban. 2