Sztehlo Kornél: Felolvasások III. A klerikális mozgalom Magyarországon. IV. Dogma és türelmetlenség (Budapest, 1910)

Dogma és türelmetlenség

36 kikívánkozó és a túlvilági üdösségben feltétlenül hivő embert legyőzhetetlen elszántsággal töltötte el az üldözéssel szemben és ez a tan volt oka annak, hogy a Krisztusban hivő első keresztények boldog mosollyal ajkaikon és a túlvilági gyönyörök elöérzetétöl ittasan léptek a Circusba és nyugodtan várták a vadállatok marcangoló karmait, a melyek nékik a menyország kapuit megnyitották. A másik hatása a dogmának az volt, hogy a tan egységét hatalmasan megóvta. Érthető, hogy abban az időben, midőn a kereszténység megerősödésével a vezető elemek mindenütt az apostolok tanítása és a hagyomány sokszor mystikus tantéteinek magyarázgatásával foglalkoztak és midőn ezen magyarázatokra a pogány és zsidó világból átvett felfogásoknak és különösen a keleti népek élénk fantaziájának is nagy befolyása volt, a kereszténység harmadik és negyedik században nagy számmal keletkeztek az eltérő nézetek, amelyek ha egy tekintélyes központból zsarnoki szigorral meg nem fékeztetnek, a teljes felbomlás veszélyének tették volna ki a keresztény egyházat. A római egyház és élén a pápa ezt a tekintélyt ki ludta vivni magának még pedig azzal a dogmával, hogy aki nincs ben a róm. katholikus egyházban vagy aki ennek tanításától elérő tant hirdet, az elkárhozik. Az emberek hittek és rettegtek, és ez a hit és rettegés megállapította a római pápa uralmát, és készségei elösmerj fentartotta és megvédte a kerezténységet. Másik és az emberiségre nézve véghetetlen szenvedéseket okozó hatása volt azonban ezen dogmának a vallásos üldözés. Miután a dogma érvényesülésének legerősebb fegyvere a rémület volt, természetes, hogy a rémület eszköze az üldözés el nem maradott. Sokan, különösen protestáns részről, annak az irtóztató vallásos üldözésnek, a mely a középkor utolsó és az újkor első századaiban lábra kapott, önző indokokat tulaj·