Sztehlo Kornél: Felolvasások III. A klerikális mozgalom Magyarországon. IV. Dogma és türelmetlenség (Budapest, 1910)

Dogma és türelmetlenség

31 soha és sehol sem mondotta azt, hogy aki nem akar üdvözülni, azt el kell égetni. Még nem is akarta kényszeríteni az embereket az ö tanításának elfogadására, mert szerinte az oly hit, mely nem a belső meggyőződésen alapszik teljesen értéktelen. A mai felvilágosodott korban, mélyen tisztelt hallgató közönség senki sem hirdeti már, sem k atholikus, sem protestáns, hogy a tévelygőt el kell pusztítani, de volt idő, amidőn katholikusoknál és protestánsoknál egy-két felvilágosodott elmét kivéve általános volt a meggyőződés, hogy Istennek tetsző dolgot cselekszik, aki nemcsak a tévhitet, hanem magát a tévelygőt is kiirtja. Sajátszerű, hogy éppen itt mondom ezt el, Erdélyben, a vallásszabadság és a vallási türelem klassikus földjén, a melynek története rám czáfolni látszik. De a kis Erdélynek ez a kivételes állapota nem a dogma hatástalanságának, hanem főleg annak tulajdonitható, hogy Erdélyben az ezer veszélytől környékezett magyar nemzet bírt annyi belátással, hogy nem akarta erejét belső vallási villongásokkal gyöngíteni. A kereszténység első két századában nem léteztek dogmák. A hivők vallási meggyőződése nem az értelemre, hanem az érzelemre támaszkodott. A kereszténység akkor még szigorú értelemben vett vallás volt, mely a kedély hangulatában, és nem doctrinár tantételekben nyilvánult. Csak a harmadik században kezdődik a theologiai spekuláció, keletkezik a szentírás és a tradíció alapján leszürödött nézeteknek tantételekbe foglalása és keletkeznek a dogmák. Ezzel romlik a hit belsősége, de erősebb támaszt nyer a hit egysége. A legrégebben keletkezett dogmák egyike az eredendő bün dogmája. Pál apostolnak a rómabeliekhez és a galácziabeliekhez írt levelének egyes homályos és nehezen érthető