Sztehlo Kornél: Felolvasások I. Modernismus és protestantismus. II. A jövő vallása (Budapest, 1909)

Modernismus és Protestantismus

18 Erre a Strauss Dávidra emlékeztető vakmerőségre persze úgy vetemedtek, hogy nem hisznek a természet fölötti rendben. A modernisták magukévá teszik a múlt századbeli racionalista protestáns exegetáknak az evangéliumok keletkezéséről, magyarázatáról és értékeléséről elmondott nézeteit és így Dudek szerint idegen pávatollakkal ékeskednek. De mit is vesződnek annyit az evangéliumokkal, mondja Dudek, hisz azok bár isteni eredetűek, nem tartalmazzák az isteni kinyilatkoztatást egész teljességében. „A bibliás kereszténység protestáns találmány. Már Tertullián írja: „hogy pedig az apostolok mit hirdettek, illetőleg, hogy Krisztus mit nyilatkoztatott ki nékik, nem más úton ismerhető meg, mint azon egyházak útján, melyeket maguk az apostolok alapítottak, hirdetvén nékik az evangéliumot élő szóval, majd később levélben." Az apostolok tehát mint „élő codexek" működtek és azt, hogy mit hirdettek, legjobban tudja az egyház, mert ez őrizte meg a tradíciót, vagyis minden hiábavaló okoskodásnak a végeredménye az, hogy amit az egyház tanít, az az isteni kinyilatkoztatás. Nem is tartozik számolni arról, honnan vette, sőt ha a csalhatatlan római pápa egy napon ex cathedra visszaszívná a szeplőtlen fogantatás tanát, az is isteni kinyilatkoztatás lenne. Bővebben foglalkoztak a modernisták Jézus Krisztus istenségével és hat erre vonatkozó tételűket itéli el a pápa. Tanításuk lényege az, hogy Jézus nem volt Isten, hogy istenségét a keresztény gondolkozás a messiási eszméből vezette le. Távolról sem képzelte magát Jézus Messiásnak, vagy Isten valóságos és természetes fiának, de az evangeliomi szövegek természetes értelme nem is egyeztethető meg azzal, amit a theologusok Jézus Krisztus öntudatáról és csalatkozhatatlan tudásáról állítottak. Krisztus feltámadása nem történeti, hanem egy a természetfölötti rendhez