Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

14. Petényi Salamon

82 adta át, az anyagi siker és a világhír nem kábította el. Az volt az elve, ami Böhm Károlynak, hogy a magyar tudós elsősorban legyen magyar és csak másodsorban tudós. Magyarul akarta kinyomatni műveit, de kéziratai, irodalmunk nagy kárára, a szabadságharc zavarai között többnyire elkallódtak. Nemzeti érzése buzdította arra is, hogy gyiijtse a sok jellemző magyar népies mondást, mely az állatok életére vonatkozik. És járta az országot, hogy a magyarok-la Ida föld állattanilag is érdekes vidékeinek, például a Balatonnak, a Duna—Drávazugnak, a Mátravidéknek faunáját, állatvilágát minél teljesebi) képben mutathassa be. Megírta például a balatoni fogas élettanát. És amerre járt, mindenütt tanított, lelkesített. Olyan vándorapostola volt a magyar természettudománynak, mint valaha. Pál apostol a keresztyénségnek. Szakadatlan, az időjárással, mocsarak kigőzölgésével, hegyek, jeges folyók zord hidegével szembeszálló önfeledt hősiessége aláásta egészségét. Aránylag fiatalon, ötvenhatéves korában halt meg. Székács József gyönyörű síri beszédjében méltatta a derék papot, a nagy tudóst, a buzgó apostolt, az Isten lelke szerint való jó embert. Székácscsal mi is elmondhatjuk róla, hogy ugyanazt az egy Istent kereste és meg is találta mind a két evangéliumban, amiket annyit forgatott, annyira ismert és annyira szeretett: a Biblia és a természet egyaránt szent evangéliumában.