Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

13. A Gregussok: Mihály, Ágost, Gyula, János

76 vitéz nemzetőr fegyverrel a kezében is megmutatta, hogy ember a talpán. Politikai, közéleti szereplésével pedig ekkor és később bebizonyította, hogy a katonai vitézségnél talán még nagyobb erény, a lutheri erkölcsi bátorság is meg voll benne. A nagy összeondás után üldözték. Kort és nemzeti jellemünket festő adat, hogy jó darabig, mint nevelő, álnév alatt tartózkodott egy szintén „kompromittált" úr alföldi pusztáján, aki maga, mint béresgazda élt hű cselédjei körében. Természetes, hogy a jóravaló magyar emberek között nem akadt áruló. (Ireguss utóbb azonban mégis börtönbe került, sőt újra és újra zaklatták, kihallgatták, nemcsak azért, amit a szabadságharcban tett, hanem későbbi vakmerő nyilatkozataiért és lelkes újságírói működéséért is. Évek hosszú során át a Pesti Naplónak volt nagyon tisztelt és nagyon rettegett kritikusa. De nemcsak a napi fogyasztásra szánt, hanem a maradandó értékű irodalomnak is lelkes munkása volt. Ö írta meg aiz első rendszeres magyarnyelvű esztétikát. Ő állapította meg a balladának, ennek a dalban elbeszélt tragédiának elméletét. Kitűnően magyarázta Aranynak, a ballada Shakespearejének balladáit. Eötvös József, a legnagyobb magyar kultuszminiszter nagy írói és emberi erényeket koszorúzott meg, mikor 1870-ben Gregusst a budapesti egyetem esztétikai tanárának kinevezte. Lelkes, buzgó, páratlanul szellemes tanár volt. Humorával, ötleteivel megnevettette és egy perc múlva lelkesedésével egekbe emelte hallgatóit. Mint költő is számot tesz. Nemcsak tanította a Szépet, hanem meg is tudta valósítani, különösen