Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

11. Kmety György, a két nemzet hőse

64 melyet Rustov svájci hadi-író katonai remeklésnek nevezett. Kitűnt Buda visszafoglalásakor is. A Víziváros felől vezette a támadást. Igazán „vezette", mert az elsők között volt az előretörök sorában. Mikor már 1849 nyarán a bekövetkezendő tragédia megsejtése borított árnyat a szívekre, ő is segített reményt önteni a csiiggedőkbe. Neki is volt része az utolsó diadalban, mikor a bácsvármegyei Hegyesnél leverték a gyűlöletes Jellasicsot. A temesvári csata elveszett, bár különösen a Kmety vezetése alatt álló csapatok, az ő példáján buzdulva, lelkesen harcoltak. A vesztett csatának egyenes következménye volt a világosi fegyverletétel. Megindult a Temesvárnál megvert hadak özönlése a török határ és Erdély felé. Ekkor valósította meg Kmety azt a csodát, hogy az elcsüggedt katonákba beleöntve a maga lelkét, Lúgosnál és Facsetnél, mint a megsebzett és kergetett oroszlán, rátámadt az elbizakodott üldözőkre. A sokkal nagyobb erővel szemben minden hiába volt. A hadsereg szétbomlott parányaira. Kmety is kénytelen volt menekülni. Néhány hű emberével Mörul nevű oláh falunál a panaszltok elfogták. Mintha csak valami Cooper-féle regényt olvasnánk: „A vad indiánusok készülnek lemészárolni „halványarcú" foglyaikat, de a legeslegutolsó percben hallani a. katonás rendben menetelő angol csapat ütemes lábdobogását. Es a szerencsétlenek meg vannak mentve!" Itt is a legutolsó percben érkezett meg az áldott szabadító, Bem apó, négyszáz-főnyi kis csapatával Erdélyből visszavonulóban Orsova felé. A honvédatilla láttára meghunyászkodtak a vad hegyi oláhok. Kmety megmenekült. Bemtől nem is vált el azután évekig. Elkísérte az ázsiai Aleppóba is. Itt Bem mohamedán hitre tért ée hadtestparancsnok