Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

10. Zsedényi Ede és Mádai Károly

58 ten egy barátjának, aki figyelmeztette rossz kalapjára, azt mondta: „Nem baj, itt úgyis mindenki ismer". Bécsben ugyanabban a rossz kalapban látta ugyanaz a barátja. Akkor meg azt mondta: „Nem baj, itt úgy sem ismer senki". Nem csoda, ha fösvénynek tartották és „der grosse Sparmeister"-nek nevezgették. Pedig inkább illette volna a „nagy pazarló" mellléknév. Közepes vagyonú ember létére, csak túlzott takarékoskodás mellett osztogathatta az adományokat olyan bőségesen, ö volt a bibliában megdicsért jókedvű adakozó, akit szeret az Isten. Bs pedig nem ötletszerűen, nem egy-egy perc fellobbanásából adott, hanem rendszeresen és tervszerűleg. Ahol az egyházi élet mezeje legjobban szomjúhozta, odahullott adományainak aranyesője. Alig volt év, hogy aránylag igen nagy, több ezer forintnyi adományt ne nyújtott volna valamelyik segélyre szoruló gyülekezetnek, intézménynek, iskolának, lelkésznek. Mindenek fölött a tanítókat fogadta be szívébe, akiknek fontos és áldásos munkáját abban az időben igen mostohán jutalmazták. Yagyona legnagyobb részét is a négy egyházkerület néptanítóinak jutalmazására hagyta alapítványul. Takarékos volt a közügy javára, nemcsak mint magánember, hanem mint a képviselőház költségvetési bizottságának évek hosszú során át állandó elnöke is. Szinte féltek tőle a miniszterek. Éles szeme meglátott minden adatot, minden jelenséget, amiből pazarlásra lehetett következtetni. Kegyetlen tollal törült ilyen tételeket. Azt mondják, bogv egyszer a lipótmezei elmegyógyító intézet részére orvosságul szükséges drága első minőségű burnót helyett másodosztályú burnótot vétetett fel a költségvetésbe, azt hozva fel okul, hogy az elme-