Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

22. A báró Prónay-nemzetség

128 Gyulai Pál, az igazság bajnoka, Romhányi című elbeszélő-költeményében lelkesen szót emelt a „tiprott hős mellett, akit úgy meggyaláztak". Azóta, a szabadságharc nagy szereplői elhúnyla után, a pártatlan történetírás bírói széke előtt úgy áll Görgey, mint ezeréves történetünk legnagyobb vezéri tehetsége, a hadi erények, az önzetlen hazaszeretet és a férfias jellem megtestesülése. A BÁRÓ PRÓNAY-NEMZETSÉG. Ahogyan a Szepességben a Görgeyek, Zólyomban a Radvánszkyak, úgy gyökereznek Turócvármegyében a Prónayak. A Radvánszkyakat és Prónayakat különben is annyi rokoni kapocs fűzi össze, hogy őket szinte egy nemzetség tagjainak tekinthetjük és bennük sok rokon erényt és kiváló tulajdonságot találunk. Turóc hazánknak egyik legkisebb, de egyik legszebb vármegyéje, melynek másfélezer méternyi magasságig emelkedő hegykoszorúja gyönyörű kis rónatájat ölel körül féltő gonddal. Mintha csak a délibábos Alföld egy kis darabja menekült volna ide a rekkenő hőség elől a sötétzöld fenyvesek barna hűvösébe. A tősgyökeres magyar Prónayak őse, Rechk comes, IV. Béla korában szerezte meg itt Tótpróna községet, mely nemsokára a családnak nevet és előnevet adott. Rechk comes egyik fia a lengyelek, másik az osztrákok ellen vitézkedett az utolsó Árpád korában. A mohácsi vész után a nemzetség fejét, Mátyást literátusnak nevezték jogtudásáért és műveltségéért. A reformáció hajnalán a nemzetség Luther híve lett és megmaradt annak az üldözések és a csábítások korában is.