Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

15. Petőfi Sándor

92 volt első ízben szerelmes. Ha elolvassuk Osváth Gedeon érdekes könyvét a költő aszódi éveiről, azt látjuk, hogy az igazi Petőfi: a barátság, a természet, a szabadság és a szerelem lantosa, már Aszódon bontogatta a szárnyait. Korén professzort is szerette Petőfi. Egy utazása alkalmával nagyobb kerülőt tett, csakhogy hálás szívvel üdvözölhesse. Ebből látszik, hogy ez a tót anyanyelvű ember, jó magyar ember volt, mert különben Petőfi nem szerette volna. Pedig jól ki­ismerhette, hiszen a két év alatt vele, illetőleg nála lakott. Az 1838—39-i évre Petőfi a Selmecbányái evan­gélikus líceum tanulója lett. Ez a regényes fekvésű város, érdekes életével, sajátságos diákszokásaival megragadta a képzeletét. Kiváló tanára, Dezséri Bolemann István megnyerte tiszteletét és szeretetét, örömmel írta Pozsonyba, egy volt aszódi tanuló­társának: „Hála Isten, a jó Bolemann még se megy el hozzátok, s így nem vesztjük el." Bolemann néhány év múlva mégis elfogadta a pozsonyi líceumba való meghívását és haláláig en­nek a híres iskolának egyik legnagyobb biiszkesé'ge lett. Selmeoen került Petőfi egy nevezetes evangélikus iskolai intézmény, az önképzőkör hatása alá. Ennek, hogy úgy mondjuk alkotmányos 1 élete, szabad szel­leme hozzájárult ahhoz, hogy veleszületett függet­lenségi ösztöne öntudatossá fejlődjék. A dacos büszkeség lutheri lelke senkiben sem élhetett volna jobban, mint Petőfiben élt. Sokat el lehet képzel­nünk, de azt az egyet nem, hogy Petőfi elálljon attól, amit helyesnek és igaznak tartott. Életrajzá­nak jeligéjéül bátran oda lehetne írni a wormsi Luther bátor szavát: „Itt állok, máskép nem tehe­tek! Isten engem úgy segéljen!"

Next

/
Thumbnails
Contents