Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

15. Petőfi Sándor

88 lóháton járó, kuruc-érzésű ember voll. Hogy a költő maga milyen magyar volt, arra ugyan kár volna egy szót is vesztegetnünk. Itt — könyvünk irányának megfelelőleg — keressük Petőfiben a protestáns, a lutheri lelket és keressük: mi módon hatottak fejlődésére a protestáns, elsősorban az evangélikus iskolák! Atyja, mint erős evangélikus ember, a katholikus Félegyházáról a kecskeméti kis magyar evangélikus gyülekezet elemi iskolájába küldte a német nevű magyar embernek, Schifferdecker Dániel tanítónak keze alá. Ez megtanította szépen írni. Később is olyan volt az írása, mint az acélmetszet. És gondosan tanította a híres Hübn er-féle kézikönyv után a vallásra. Ebben az időben az elemi iskolákban is, a gimnáziumokban is igen nagy gondot fordítottak a vallásos nevelésre. Itt van az egyik gyökere Petőfi vallásos világnézetének, erkölcsi emelkedettségének. Milyen szépen tett erről maga vallomást, mikor például azt írta, hogy a világ Isten kertje, és abban, ha Isten segíti, gyom ő se lesz. És milyen magasztos felfogása volt költői hivatásáról ezeknek a szavainak bizonysága szerint: Tanuljátok meg, hogy a költő Az istenség· szent levele... Gimnáziumba édesapja a tolnavármegyei Sárszentlőrincre vitte. Ez is mutatja evangélikus érzését, mert másfelekezetű gimnáziumot közelebb is talált volna. Itt Lehr András volt a kis gimnázium egyetlen tanára, aki utóbb, haláláig a soproni evangélikus líceum tanára volt. Kis diákkoromból jól emlékszem roskatag alakjára, ősz szakálltól övezett tisztes arcára. Áhitatos tisztelettel néztünk rá és elgondoltuk: milyen nagy ember lehet az, akitől még