Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

14. Bajza József

85 Kölcsey, Bajza és Gyulai a mieink: ketteje református, Bajza evangélikus. Bajzában annyiban is megnyilatkozott Luther lelke, hogy e demokrata kor igazi fia volt és azt vallotta: az irodalom köztársaságában nincs született tekintély. Itt nem fontos: ki mond valamit

1? Az a kérdés csupán: mit mond? És ezt az elvét még olyan irodalmi és társadalmi tekintéllyel szemben is érvényesítetté, mint gróf Dessewffy József. . De az igazi tehetséget felismerte éles szeme, megszerette szeretni annyira tudó szíve. Ő ismerte fel az ifjú Székácsban a nagyrahivatott lelket és ő hívta fel rá a figyelmet, mint az újonnan megalakult pesti magyar evangélikus gyülekezet egyik legbuzgóbb és legtiszteltebb tagja. így elsősorban az ő érdeme, hogy a leendő „ország papja" a neki egyedül megfelelő helyre, az ország szívébe került. De felfedezte az isteni lelket egy még nagyobbra hivatott költőben is. Egy szegény kóborló lutheránus fiú, egykori vándorszínész, majd lenézett, meggyötört közkatona, ekkor, egyidőre a pápai kollégium diákja, felbátorodott az önképzőkörben elért sikerein. Beküldte hát, jelleméhez illő egyszerű sorok kíséretében néhány versét Bajzának, a kimondhatatlanul nagytekintélyű Athenaeum félelmetes szerkesztőjének. És ... a boldog Petőfi megízlelhette a legédesebb örömöt, ami kezdő költőt érhet: saját verse alatt olvashatta nyomtatásban a nevét. Petőfi azután nemes szívének teljességéből hálás volt Bajza iránt és megszerette úgy, ahogyan csak ő tudott szeretni. Naivul lelkesedett érte. Még utánozta is. De nem sokáig. Mert a fülemile énekelhet-e máskép, mint fiilemile-liangon? Utánozhatja-e az az erdőnek bármelyik madarát, még ha ez, a maga módjára szépen dalol is?