Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

13. Wilim János

80 Wilimről, ötvenéves jubileumára készült életrajzában, hogy egészen átszellemült, mikor a bibliai, vagy egyháztörténeti elbeszéléseket elmondta az ajkán csüngő gyermekseregnek. Jól tudta, hogy a vallás nem hittételek tudása, hanem eleven érzelem. És ezt ébresztgette az énektanítással is, melyre igen nagy gondot fordított. A zenét nagyon kedvelte. Néhány szép vallásos éneke is maradt fenn. De a vallásos érzés áthatotta a többi tárgyak tanítását is. A természettudományok tanítása közben a látható erők mögött megéreztette a láthatatlan erőt, Istent. A természet szeretetére nevelte tanítványait. Kivitte a szabad természetbe és ott tanította meg őket arra, hogy fát, virágot pusztítani, állatot kínozni Isten ellen való vétek. Megtanította őket kertészkedni, amiben maga is elsőrangú mester volt. Nagyrésze van abban, épp úgy, mint Tessediknek volt Szarvason, hogy Csabán minden udvar virágos és gyümölcsös-kert és akárhány tanya künn a határban, szinte elbújik a gyümölcsfák és akácfák lombjai alatt. A kertészetet irodalmilag is művelte. Sok tekintetben modern tanító volt. (") már akkor megérezte azt, mint a tanítás művésze, amit később tudományosan helyes módszernek fogadtak el, hogy az írást az egyszerű vonalakból kiindulva, kell tanítani. Tanítványai szépen írtak és ékesen rajzoltak. A szép szeretetére nevelte őket. Békéscsaba népének háziipari termékei ma is kiválnak a népies díszítések ízléses alkalmazásában. A maga korában szokatlanul a tornászatot is tanította. Katonás fegyelmet tartott. Bizony nem egyszer, a keze súlyát is megérezte egy-egy rosszabb gyermek. Lehetett-e ez máskép kétszáz egészséges, virgonc gyermek között. Általában azonban, elég volt a nyugtalanság lecsillapítására egy-egy komoly