Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

12. Balassa János

77 ismerte el. Csakhamar vezére lett az orvosi társada­lomnak, igazgatója az orvosi karnak, utóbb elnöke a közegészégi tanácsnak, tiszteletbeli tagja a Tudo­mányos Akadémiának. Az 1848-as időkben nemcsak mint sebészorvos, hanem mint orvosi ügyekben a kormány tanácsadója is, nagy szolgálatokat tett a honvédseregnek és így hazánk szent ügyének. A háború után üldözték, bör­tönbe vetették, majd gyanakodva megfigyelték. Ha­zafias nyilatkozatáért Prottmann elé, a félelmes pesti rendőrfőnök elé is került. Annál inkább ra­gaszkodott elnyomott, boldogtalan hazájához. Hiába hívták Bécsbe az egyetemre, sokkal fényesebb állásba. Az idők jobbrafordultával Erzsébet királyné, va­lahányszor Budán, vagy Gödöllőn lakott, Balassát hivatta orvosául. És ö, aki mint papfiúhoz illik, olyan közvetlenséggel társalgott szegény betegeivel, a királyi palotában is megállta a helyét. Neki is része van abban, hogy nemzetünk tökéletesen meg tudta hódítani, sőt az osztrákoktól el tudta hódítani Erzsébet királyné nemes szívét. Orvostanári műkö­désének huszonötéves fordulóján a királyné saját neve kezdőbetűivel díszített drágaköves gyűrűt kül­dött neki, mintegy annak jelképéül, hogy a hálás nemzettel együtt, ő is meghajolt Balassa nagy tu­dása és nemes egyénisége előtt. Mert mint ember is kivált. Legnagyobb dicsősége fénykorában is szeré­nyen kitért minden iinnepeltetés elől. Mint jó evan­gélikus ember, Székács gyülekezetének buzgó tagja volt. A szegényeken könyörült, barátjaihoz ragaszkodott. Szüleit, testvéreit, feleségét, egyetlen leánykáját gyengéden szerette. Milyen tragikus találkozása az eseményeknek, hogy a nagy sebész, aki a legsúlyosabb esetekben százak életét mentette meg, vakbél gyulladásban halt

Next

/
Thumbnails
Contents